Robert Sarah: A csönd ereje 145. gondolat
Összehasonlításként, a zenét teljességében hallgatjuk, amikor minden tökéletesen elhallgat körülöttünk és bennünk, és szemünket is becsukjuk. Az odafigyelés csöndje leginkább olyan, mint amikor elbűvöl a templomot betöltő orgona hangja. Hallgatjuk, mit sem látva abból, ami a kórus magasában történik, az orgona helyén: hang érkezik a homályból, és a mozdulatlan és sötét ívek alatt betakar minket, mint egy lepel.
A figyelés csöndje bizonyára akkor éri el csúcspontját, amikor maga a beszéd a csöndben nyilvánul meg, semmit sem veszítve az erejéből, vagy amikor olvasás közben, a hangtól megfosztott beszéd találkozik az olvasóval, aki annak teljes belső világa felé fordul a befogadás tökéletes magányában.
A figyelés csöndje bizonyára akkor éri el csúcspontját, amikor maga a beszéd a csöndben nyilvánul meg, semmit sem veszítve az erejéből, vagy amikor olvasás közben, a hangtól megfosztott beszéd találkozik az olvasóval, aki annak teljes belső világa felé fordul a befogadás tökéletes magányában.
