Örökségünk

"De az Úr terve örökké megmarad." Zsolt 33,11

Pál mondja: "Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében." ApCsel 20,32

Régebben nagyon szerettem a szójátékokat, enyhén idősödő fejjel már leginkább erőltetettnek érzem a legtöbbet, és a népi etimologizálás is inkább megmosolyogtat, mint hatalmas felismerést okoz. Azt gondolom mégis, hogy az örökké és az örökség szavaknak van közük egymáshoz.
Az egyik Isten tervéről beszél, a másik meg arról, hogy mi mit fogunk kapni. Az egyik a kezdetekről, a másik a beteljesedésről. Az egyik ígéret, a másik pedig biztatás, de mindkettő ajándék.
Ajándék, mely a miénk. Ajándék, melyet nem feltétlenül ismerünk addig, amíg ki nem csomagoljuk. Valahogyan így lehetünk Isten terveivel is, hiszen még nem csomagolhattuk ki mindet. Nem ismerjük minden tervét, csak azt az ígéretet halljuk a zsoltárostól, hogy a terve örökké megmarad. Nem söpörtetik le tárgyalóasztalokról, nem kerül a papírkosárba elrontott kísérletként, hanem örökké megmarad. Örökké, mert jó. Örökké, mert mindnyájunkat érint. Örökké, mert a mi üdvösségünket tartja szem előtt. Örökké, mert azt akarja, hogy minden ember megtérjen, és eljusson az igazság megismerésére. Azt szeretné Isten, hogy mindnyájan a szentek közösségébe tartozzunk, hogy ott kapjunk örökséget, és az ige, az Ige építsen bennünket. Mert neki van hatalma erre. Simuljunk hát bele ebbe a kegyelem igéjét ígérő isteni kézbe, és halljuk meg az ígéretet, fogadjuk el az ajándékot!

Köszönjük, Istenünk, hogy Rád bízhatjuk magunkat, hogy Hozzád tartozhatunk, hogy vigyázol ránk. Add, hogy mi is így tudjunk élni a világban, hogy mások meglássák rajtunk, hogy mi építeni szeretnénk, és ehhez a Te kegyelmedet, a Te igédet, a Te szeretetedet, a Te örök irgalmadat szeretnénk továbbadni. Ámen.

Mesterházy Balázs