JERIKÓ MISSZIÓ

Jézus mondta: "És amikor eljön [a Pártfogó], leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett." (Jn 16,8-11) Amikor Jézus távozásával kapcsolatban megígéri övéinek a Pártfogó elküldését, néhány szóban meg is határozza az őt helyettesítő Szentlélek feladatait. Szerepe félelmetesnek tűnik: leleplezi a bűnt, s meghozza az ítéletet is. Egyszerre ügyész, aki vádol, és ugyanakkor ítélő bíró. Vajon melyikünk tud megállni előtte? Nagyon sokan nem szeretik, ha az igehirdetésben szó esik az ember bűnéről. "Azok a bűnösök, akiket a rendőrség üldöz, a bíróság elítél, akikkel tele vannak a fegyházak és a börtönök. Aki szószéken bűnről beszél, megbélyegzi a templomos gyülekezetet!" - vallják sértődötten. Pedig ma már szó sincs a középkorban szokásos ostorozásról! Jézus világosan fogalmaz: "

Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának!" - haragra lobbantak [...]. (Mt 21,15) Mi, fáradt felnőttek sokszor cserélnénk a gyermekekkel. Irigyeljük a gyermekek korát: újra kezdenénk az életet! Irigyeljük tapasztalatlanságukat: nekik jó, mert még nem ismerik az élet árnyoldalait! Irigyeljük bizalmukat: minden rájuk mosolygó felnőttre visszamosolyognak. Mindehhez a Szentírás tanúsága szerint még az is társul: a gyermekek az Isten kiváltságos teremtményei. Teremtőnk, de maga Jézus is külön szemmel tartja őket (Mt 18,10). A templomban nyüzsgő, Jézus körül tébláboló gyermekeket lenyűgözte az, ahogyan a Mester személyválogatás nélkül gyógyította a betegeket. Meghódította őket Jézus hatalma. Hallhatták a tömeg találgatásait, tudták, hogy a csodatévőt Messiásnak, Dávid Fiának, az eljövendő prófétának nevezik. A jól értesültek hallhattak a jeruzsálemi bevonulásról is

Április 26. Jézus mondta: "...ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékezik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra." (Jn 16,20-21)  Egyáltalán nem mindegy, örömmel élünk-e vagy kényszeredetten, mosolyt árasztunk-e magunk körül vagy levertséget, örömmel fogunk-e neki egy feladatnak vagy eleve reménytelenül. Jézus azt akarja, hogy követői örvendező emberek legyenek. Örömünk forrása pedig feltámadásának evangéliuma. A halott Krisztust hordozó és hirdető keresztyén csak szomorú ember lehet. A Feltámadottra tekintőnek, a vele élő Krisztus-követőnek pedig mindig örvendezőnek kell lennie. De hát lehet-e mindig örülnünk? Hiszen életünk során folyton egymást váltja a derű és a ború. Nincs mindig okunk az örömre. Jézusunk nem tagadja le életünk nehézségeit, s azt is tudja, hogy terheink valóban súlyo

Ma Szent Márk evangélistának, az alexandriai egyház alapítójának ünnepe van. Felajánlom ezt a szentmisét testvéremért, II. Tavadroszért, az alexandriai koptok pátriárkájáért, kérve az Úr kegyelmét, hogy áldja meg egyházainkat a Szentlélek bőségével – hangzott el a szentmise elején. A keresztényeknek ki kell lépniük önmagukból, környezetükből, hogy az evangéliumot hirdessék. A hithirdetőknek pedig mindig úton kell lenniük, ahelyett hogy biztosítékot keresnének az életre egy helyben maradva, a biztonságot választva – hangsúlyozta prédikációjában Ferenc pápa. – Jézus kijelöli a tanítványok küldetését: hirdessék az evangéliumot, ne maradjanak Jeruzsálemben, hanem menjenek el, és hirdessék az örömhírt mindenkinek. A szentatya Márk evangélista nyomán (Mk 16,15–20) arról elmélkedett, hogyan bízza az Úr a küldetést tanítványaira. Rámutatott: az evangéliumot mindig menet közben kell hirdetni, sohasem ülve, hanem mindig mozgásban. Ahhoz, hogy az igazi evangéliumot hirdessük, mindig el kel

Április 25. Jézus mondta: "Bizony, bizony, mondom néktek: hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak." (Jn 5,25)  A halott embernek nincsenek életfunkciói. Nem lélegzik, nem vesz magához táplálékot, nem hallja szerettei hangját, nem vesz tudomást az őt körülvevő világról. Eltűnt arca pirossága, kedves mosolya, keze nem mozdul simogatásra. Elbúcsúzott ettől a világtól. Hozzátartozói megsiratják, meggyászolják, és reménységgel a szívükben a gyülekezet szolgálatával temetik el. Reménységünk pedig abból az evangéliumi tudósításból táplálkozik, hogy Jézusunk a nagypénteki halála és eltemetése után húsvét hajnalán úgy lépett ki a sírból, mint egy fiatal. Hordozta a kereszten kapott öt sebének nyomait, bizonyítva ezzel, hogy ugyanaz, akit Pilátus a főpapok követelésére halálra ítélt. Tanítványai pedig felismerték hangjáról, a kenyér megtöréséről meg arról, ahogyan az írásokat magyarázta. Igen, ő erősebb

Április 24. Jézus mondta: "Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való." (Mk 2,21-22)  A sárgabarack őse Perzsiában élő mérges növény volt. A nyilak végét mártották gyümölcsébe, s akit eltaláltak, perceken belül meghalt. Ma pedig örömmel majszolja a legkisebb gyermek is. A méreg maradéka kis keserű íz a magban, a gyümölcs viszont tápláló, ízletes eledel. Ekkora változáson megy keresztül az, aki elfelé igyekezett a nyájból, azután a Pásztor megtalálta és visszahozta. Először mindennel elégedetlen volt, a kötelességét sokallta, a táplálékot kevesellte. Munkáját tessék-lássék végezte. Amióta viszont a pásztori szeretet visszahozta, örömmel éli Isten népe mindennapi életét. Élvezi gondoskodását, és hálás szeretettel végzi feladatait. Az elveszettség előtti é

Április 17. [...] aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. [...] Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. (Jn 10,2.4-5) Az emberi arcok nem egyformák, de nincs két azonos ujjlenyomat sem, és nincs két egyforma emberi hang! Meg tudjuk különböztetni egymástól az ismert hangokat, a rádió bemondóinak vagy a szinkronszínészeknek a hangjait is. Ám a temetőben porladó szeretteink hangjára is ráismernénk, ha egyszer megszólalhatnának! A jó Pásztor azt mondja: juhai ismerik a hangját. Vajon milyen lehetett Jézus hangja, hangszíne? Magas tenorhangja volt, vagy bársonyos basszus? Ezt már nem lehet kikutatni. Abban a korban még nem volt semmiféle hangrögzítés. Mégis sokan ismerhették hangját. Azok, akik sokasággal kísérték napokon át. Jairus is bizonyára haláláig emlékezett hangja színére, amikor biztatta őt: "Ne félj, csak higgy! [...] A gyermek nem h

Április 18. Jézus mondta: "Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet [...]. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda: Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18) Drága a földi élet, mert egyszeri és megismételhetetlen. Mit meg nem teszünk emberek életének megtartásáért! Hangos szirénázással rohan a mentőautó, egyetlen percen is múlhat a veszélybe került élete. Aggódással szisszenünk fel, ha valaki felelőtlenül kockáztatja. Ám kalapot emelünk azok előtt, akik nemes ügyért áldozták fel életüket, vagy odaadták a magukét mások megmentéséért. Bizonyára Jézus is szerette az életet. Tisztelte szüleit, észrevette a mezei liliomok szépségét, megfigyelte az ég madarainak gondtalan életét. "Falánk és részeges embernek" csúfolták (Mt 11,19), mert az önsanyargató életet élő Keresztelő Jánossal ellentétben evett és ivott, s azt bizonyára jó étvággyal tette. Magához en

Április 14. Jézus mondta: "Én vagyok a jó pásztor. [...] Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal." (Jn 10,11-13) Becsapja az embert az ismerős népdal: "A juhásznak jól megy dolga, egyik dombról a másikra, terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát." Ugyanúgy megtévesztőek a jó Pásztorról készített oltárképek is: Jézus hófehér ruhában őriz hófehér bárányokat, s az égen is hófehér bárányfelhők láthatók. A valóság egészen más. Pásztornak lenni veszélyes mesterség. A legelő nem pázsitos rét, ellenkezőleg: szakadékos, bozótos hegyvidék, az égen viharfelhők gyülekeznek, s a nyáj körül farkasok és más ragadozók ólálkodnak. Mégsem egyértelműen ijesztő mindez, ha nem felejtjük el, hogy a nyájnak Jézus a pásztora. Jézus, a jó Pásztor! A jó Pásztornak önmagánál is fontosabbak a juhai. Ne

Április 12. Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" (Jn 21,15) Amikor Jézus kihallgatása folyt a főpap házában, az udvaron Péter háromszor tagadta meg Mesterét. Újabb folt került becsületére azzal, hogy a feltámadott Jézussal való találkozás után visszament régi mesterségéhez, s erre csábított másik hat tanítványt is. Ezek után most találkoznak először. Jézus szeretete felülmúlhatatlan, módszere nemcsak csodálatos, de célravezető is. Nem mossa meg tanítványa fejét, pedig megérdemelné. Nem korholja, pedig lenne mit elmondania. Nem emlékezteti alaptalan hősködésére sem. Azt sem kérdezi: "Mit gondolsz, Péter, szerethetlek én téged ezek után?" Háromszor egymás után csendben kérdezi: "Szeretsz-e engem?" Ám ebben a kérdésben egyértelműen benne van, hogy ő, a megtagadott és magára hagyott Jézus, mindennek ellenére szereti hűtl

"Mert Isten igéje élő és ható..." Zsid 4,12 "Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: „Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék.  8 Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt.  9 Ki tudja, hátha irgalmas lesz és újra megbocsát az Isten, lecsillapul izzó haragja, és nem kell elvesznünk!”  10 Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg." Jón 3,7-10 "Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj.  3 Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra.  4 De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket.  5 Hiszen mindnyájan a világosság és a

Április 11. Jézus erre ezt mondta [tanítványainak]: "Jöjjetek, egyetek!" A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. (Jn 21,12-13) A hajnali szürkületben Jézus állt ott a tóparton. Benn a vízen az üres halászbárka. Üres, mert benne csak a rájuk bízott szolgálat elől megfutamodott tanítványok vannak, hal egy szál se. "...azon az éjszakán semmit sem fogtak." (21,3) Ki tudja, ha Jézussal nem találkoznak, rájöttek volna-e arra, mi volt kudarcuk oka?! Jézus kész újat kezdeni hűtlen tanítványaival. Parancsot ad, vessék ki újra a hálót. Megtették, s a háló megtelt. Azon túl, hogy ez a megismételt gazdag halfogás bizonyítja Urunk megújító kegyelmét is, emlékezteti az akkori és a mai tanítványokat "a tengerbe vetett kerítőháló" című példázatra (Mt 13,47-50). A tanítványoknak, akiket "emberhalászokká" hívott el a Mester,

Április 10. Simon Péter így szólt [a tanítványokhoz]: "Elmegyek halászni." Ők erre ezt mondták: "Mi is elmegyünk veled." Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. (Jn 21,3) Nem győzünk csodálkozni azon, hogy a Szentírás nyíltan megírja Isten választott embereinek hűtlenségét, botlásait. Nem mentegeti Dávid király vétkét, aki halálos csatába küldte a hitteus Úriást, hogy megszerezhesse magának feleségét, Betsabét. Nem kendőzi el, hogy utódjának, "Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen Istenéé, az Úré" (1Kir 11,4). S az evangéliumok is őszintén megírják, hogy a tanítványok a feltámadott Jézussal történt két találkozás után hátat fordítottak elhívásuknak, visszatértek régi mesterségükhöz. Isten nem kozmetikázza követőinek életét, nem mentegeti gyalázatukat, reális képet formál róluk. A Szentírás szereplői valamennyien esendő, hús-vér emberek voltak, nem voltak különbek

"Jézus erre ismét ezt mondta nekik: "Békesség néktek! Ahogyan engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek [...]." (Jn 20,21-23) A bezárkózás sokszor jelent elzárkózást is. A bezárkózó visszahúzódik a magánélet szférájába: "az én házam az én váram" - mondja, s hozzá is teszi: "Mit törődöm a világgal, s a világnak száz bajával!" Jézus tanítványai nem gondolkodhatnak így! Nem húzódhatnak bezárt ajtók, lefüggönyözött ablakok mögé azzal, hogy "itt megvagyunk magunknak. Emlegetjük a múltat, őrizzük a hagyományt, s fényesítgetjük kincseinket. Ha valaki kíváncsi ezekre, kopogtasson be! Szívesen megmutatjuk." Jézus ebből a bezártságból mozdítja ki, és mozdítja meg az övéit. Tudja, hogy a tétlenség halálos betegség. Isten igéje nem állóvíz, hanem folyóvíz, s amit abból tőle kaptunk, haszonra kaptuk, továbbadásr

Április 7. [...] a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!" [...] A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. (Jn 20,19-20) A tizenkettőről, Jézus tanítványairól nem először derült ki, hogy híjával vannak a bátorságnak. Elfutottak a Gecsemáné-kerttől, amikor Jézust elfogták. A főpap udvarába csak ketten mertek utána menni, János és Péter, ám az utóbbi gyáván meg is tagadta Mesterét. Félelmüket nem szüntette meg a húsvéti örömhír sem. Az asszonyok újságolták az angyallal való találkozásukat, s azt is: Jézus sírja üres. Ketten ellenőrizték, meg is erősítették a hírt az elhengerített kőről, az összehajtogatott leplekről. A tények azonban nem győzték meg őket. Nyilván elfelejtették mindazt, amit Jézus erről nekik előre megmondott, és "még nem értették [...] az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül" (Jn 20,9). Ez