"Békesség nektek!"

Április 7.
[...] a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!" [...] A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. (Jn 20,19-20)

A tizenkettőről, Jézus tanítványairól nem először derült ki, hogy híjával vannak a bátorságnak. Elfutottak a Gecsemáné-kerttől, amikor Jézust elfogták. A főpap udvarába csak ketten mertek utána menni, János és Péter, ám az utóbbi gyáván meg is tagadta Mesterét. Félelmüket nem szüntette meg a húsvéti örömhír sem. Az asszonyok újságolták az angyallal való találkozásukat, s azt is: Jézus sírja üres. Ketten ellenőrizték, meg is erősítették a hírt az elhengerített kőről, az összehajtogatott leplekről. A tények azonban nem győzték meg őket. Nyilván elfelejtették mindazt, amit Jézus erről nekik előre megmondott, és "még nem értették [...] az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül" (Jn 20,9). Ezek után hazamentek, és bezárkóztak. Ám hiába voltak együtt majdnem mindnyájan, amint eljött az este, féltek és remegtek a bezárt ajtók mögött. Együtt voltak, ám Jézus nélkül voltak együtt. Hallották, de nem hitték, hogy ő él. Nem Jézus neve, de a félelem tartotta őket együtt. S ebben az őket összetartó félelemben elfeledkeztek a zsoltáros tapasztalatáról: "Ha félek is, benned bízom!" (Zsolt 56,4) Arra sem emlékeztek, hogy hányszor hallották Mesterük szájából a biztató felszólítást: "Ne félj! Ne féljetek!" Jézus nélkül voltak együtt. A visszahúzódó, egymást csak a félelmükben erősítő tanítványok között a bezárt ajtók ellenére megjelent a Feltámadott. Már köszönése is ajándék: "Békesség néktek!" Hiszen ezt ő nemcsak mondja, de ajándékozza is. Nagyon jól tudja, hogy békessége "minden értelmet meghalad" (Fil 4,7), vagyis erősebb bölcsnek látszó érveknél, értelmi fenntartásoknál, logikai következtetéseknél. Ha ő megjelenik, oszlik a sötétség, oldódik a félelem, elpárolog gyávaságunk. Ebben biztosak lehetünk: jelen van hirdetett igéjében, gyülekezete közösségében. Békessége megőriz attól, hogy feladjuk hitünket, lemondjunk a nehéznek látszó szolgálatunkról, hogy elveszítsük reménységünket. Tudnunk kell: Isten nem kíméli meg népét a gondoktól, de megőrzi övéit Krisztus Jézusban. Gondjaink reálisak, de az élő Úr még nagyobb realitás.

Mért félne szívem? Él az én Uram,
Békesség Királya, benne nyugta van,
Ő a diadalmam, pajzsom, életem,
Szívemben már nincsen semmi félelem.
Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
Dicsőséggel fényes a diadalod! (EÉ 388,3)

Uram! Hála neked, hogy legyőzted félelmemet! Ámen.

Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.