Drága földi élet...

Április 18.
Jézus mondta: "Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet [...]. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda: Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18)

Drága a földi élet, mert egyszeri és megismételhetetlen. Mit meg nem teszünk emberek életének megtartásáért! Hangos szirénázással rohan a mentőautó, egyetlen percen is múlhat a veszélybe került élete. Aggódással szisszenünk fel, ha valaki felelőtlenül kockáztatja. Ám kalapot emelünk azok előtt, akik nemes ügyért áldozták fel életüket, vagy odaadták a magukét mások megmentéséért. Bizonyára Jézus is szerette az életet. Tisztelte szüleit, észrevette a mezei liliomok szépségét, megfigyelte az ég madarainak gondtalan életét. "Falánk és részeges embernek" csúfolták (Mt 11,19), mert az önsanyargató életet élő Keresztelő Jánossal ellentétben evett és ivott, s azt bizonyára jó étvággyal tette. Magához engedte az akkor csak az édesanyák által számon tartott gyermekeket, s megáldotta őket. Most hallgatói előtt arról beszél, hogy önként, de a mennyei Atya akaratával megegyezően kész odaadni életét. Nem menekül el ellenségei és üldözői elől. Sőt még az események irányítása is az ő kezében van. Ő maga üzente meg az életére törő Heródesnek: "Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el." (Lk 13,32-33) A csúfos, fájdalmas kereszthalál nem tragédia, nem is kudarc. Nem restellni való, de áldott, mert sokak, mindnyájunk bűntől való szabadulása és örök élete származik belőle. A Jézusunk önkéntes áldozatáról szóló csodálatos őskeresztyén himnuszt Pál apostol őrizte meg számunkra. Érdemes odafigyelve és elmélkedve többször is elolvasnunk: Krisztus Jézus "Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil 2,6-11)

Uram! Térdemet meghajtva én is vallom, Uram vagy! Ámen.

Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.