Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2014

Országjárás

Április 12-én Debrecenben tartottunk regionális Jerikó imanapot. Előtte három nappal, április 9-én indultunk el Szécsényből, és jártuk és imádkoztuk végig a zarándoklat útvonalába eső településeket, megismerkedve a települések polgármestereivel és papjaival. Péntek estig Sátoraljaújhelyig jutottunk útközben vegyes fogadtatással találkozva, de a periféria szó nem elég erős kifejezés a lelki lenyomottságra, reménytelenségre, kilátástalanságra, érdektelenségre az ottlakók körében. Június 14-én Fehérgyarmatra hirdettünk imanapot. Már a  hét közepén, június 11-én elindultunk Sarkadon át a határ mentén egészen Sárospatakig, aztán szombaton vissza Fehérgyarmatra, az imanapra. Három napig látogattuk a határmenti településeket találkozva polgármesterekkel, román ortodox pappal, göróg katolikus és római katolikus plébánosokkal. A hit hamvadó tüzét, az alig pislákoló mécsbelet láttuk, és hálát adtunk papjaink rendíthetetlen helytállásáért. Nagy öröm volt megtapasztalni a görög    katolikus at

Célegyenesben a Jerikó zarándoklat!

Kevesebb, mint két hónap van hátra a  Jerikó zarándoklat indulásáig. Sokan kérdezik, nem értik, vállukat vonogatják: mi ennek az egésznek a jelentősége, mi benne az új, hisz annyi zarándoklat van manapság (hála Istennek). Nos, mérföldkő ez!  Várva várt és jócskán kiböjtölt  alkalom. Ünnep. Amikor összefognak az emberek, települések, önkormányzatok, különböző felekezetek, az egész magyar határvidék.  Összefognak, összefogunk, hogy együtt folytassunk imaharcot nemzetünkért, amely annyi sebből vérzik.                                                 " Mert még sötétség borítja a földet,  és homály a nemzeteket,   de fölötted ott ragyog az Úr,  és dicsősége megnyilvánul rajtad." Iz 60,2      Valahol, útközben elvesztettük a hitünket a Gondviselő Istenben, önmagunkban, magyarságunkban, erkölcseinkben. A lelki, erkölcsi  megújulásért, a megbékélésért érdemes-e áldozatot hozni? Reális-e, időszerú-e ez a szándék? Ezt kedves olvasó, te döntsd el magadban! Isten hív, és ez m