Robert Sarah: A csönd ereje 133. gondolat
Nem csak a kolostorokban kereshetjük Istent...Szent Ágostont erőszakosan ragadták ki monostorából, hogy Hippó püspökévé szenteljék. Kimerítő püspöki feladata alatt roskadozva gyakran úgy tekintette püspöki tevékenységét, mint egy "sarcina episcopalis"-t. Ez a katonai nyelv népszerű kifejezése, a katona csomagját, a katona teljes felszerelését jelenti. Egy sajátosan súlyos teher volt az, amelyet Hippó püspökének mindennap hordania kellett a vállán. Az egyre halomozódó, gyakran világi ügyekkel ütköző szolgálat ellenére Ágosotn megtalálta a csönd és a magány idejét, hogy a Szentírást olvassa, tanulmányozza,és azon elmélkedjen, hogy hosszan imádkozzon, megszerkessze dogmatikus műveit, a hitoktatást és a tanítást biztosítva. Ágoston példája az Egyházban van, nem az elvont, vagy ideális Egyházban, hanem Hippó közösségében, amelynek ismeri arcait, hullámzásait, nyomorúságait és viszályait. Ezzel az Egyházzal imádkozik, böjtöl, szenved és halad az elmaradhatatlan mindennapos megtérés felé, hogy teljesen Isten által, Istennel és Istenben éljen. Ennek a közösségnek a tapasztalatáról ad számot a zsoltárokat magyarázva, ahol teljességében megtalálta magát: "Krisztus egész teste nyög a megpróbáltatásoktól az idők végezetéig, és addig, amíg a megprtóbáltatások abba nem maradnak. Ez az ember nyög és kiált Istenhez, és közülünk mindegyikünk a maga részéről kiált ennek az embernek a testében."
Ez az Isten, aki vágyakozik reá, ez a testvérei számára jelen lévő Isten, és egyben ez az ő lelke bensejében jelen lévő Isten is, akit ő szorosan át akar ölelni, minden teológiai tudományos kutatáson túl, a csöndes imádságban. Egész lényével feléje tart mostantól a szeretet által lángra lobbantva. Hányszor vizsgálta a látóhatárt, hogy lássa, jön-e Ő, hogy megpihenjen benne, örüljön jelenlétének. Ágoston úgy ábrázolja magát, mint Isten sátra alatt lakó embert, "akit elragad a belső zene, és akit vonz az ő édessége", és hangja elhallgattatja a test és vér zaját, és Isten háza felé tereli őt. Azt is tudja azonban, hogy az elragadtatás csak egy pillanatigh tart, aztán visszahull az emberi és mindennapos nyomorba. Törékeny testében nyög, de már a várakozás viszi őt, amely utazásának célja. "Énekel és megy"-ismétli, Isten az út végén van, de már érzi kezének érintését...
Ez az Isten, aki vágyakozik reá, ez a testvérei számára jelen lévő Isten, és egyben ez az ő lelke bensejében jelen lévő Isten is, akit ő szorosan át akar ölelni, minden teológiai tudományos kutatáson túl, a csöndes imádságban. Egész lényével feléje tart mostantól a szeretet által lángra lobbantva. Hányszor vizsgálta a látóhatárt, hogy lássa, jön-e Ő, hogy megpihenjen benne, örüljön jelenlétének. Ágoston úgy ábrázolja magát, mint Isten sátra alatt lakó embert, "akit elragad a belső zene, és akit vonz az ő édessége", és hangja elhallgattatja a test és vér zaját, és Isten háza felé tereli őt. Azt is tudja azonban, hogy az elragadtatás csak egy pillanatigh tart, aztán visszahull az emberi és mindennapos nyomorba. Törékeny testében nyög, de már a várakozás viszi őt, amely utazásának célja. "Énekel és megy"-ismétli, Isten az út végén van, de már érzi kezének érintését...
