"Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura"

"Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek." Zsolt 18,50

"Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk." ApCsel 4,20

Isten közelében valahogy minden másként látszik. Átértékelődnek a dolgok, az események, a folyamatok. S talán egy bizonyos pont után sikerül eljutnunk Pál apostollal együtt a rácsodálkozó felismerésre: minden értetek van. Ezt a látásmódot adja át – mint egy stafétabotot – a zsoltáros, és erre biztat az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv szerzője is. Ha valaminek értelme van, meglátjuk a fontosságát, a jóságát, sőt a szépségét is. Isten kezében a rosszal beárnyékolt világban is pozitív dolgok születnek, az átokból is áldást tud előhozni, a rossz híreket is jó hírré (evangéliummá) tudja fordítani. A hit, az Istenbe vetett bizalom nem azt jelenti, hogy minden kerek az életünkben, a környezetünkben és a világban, hanem azt, hogy a tényeket ismerve is rácsodálkozunk Isten nagy tetteire; mindent s benne életünket összefogó jóságára, az áradó áldásra. S ha felismerjük, hát nem tudunk hallgatni. Ez volt s ez ma is a keresztény tanúságtétel titka. Mi nem azért szólunk, mert tudunk beszélni, hanem azért, mert nem tudunk hallgatni. Belső tűz ez, amely átforrósítja rideg gondolkodásunkat, nem egyszer számító józanságunkat. Magával ragad Isten szeretetének működése. S a legnagyobb csoda: Jézusban megnyitotta számunkra az örök élet (üdvösség) csodáját. Ettől lett és lesz teljessé az életünk. Nem csak küldetésünk, de belső vágyunk is az ő közelében, hogy továbbadjuk az örömhírt.

Nem tudok betelni, Uram, mindazzal, amit velünk s velem tettél. Megteremtettél, gondoskodsz rólam, sőt hatástalanítod azokat a gonosz erőket, amelyek rövid és hosszú távon tönkretennék, majd az elmúlásba vinnék életemet. Te kézbe veszel, és akkor biztonságban vagyok. Te megáldasz, és én boldogan adom tovább a jó hírt: Nálad vagyok, Veled élhetek, s ez életem legnagyobb élménye és lehetősége. Ámen.

Hafenscher Károly