Áldott az Úr!
"Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!" Ézs 25,9b
"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét." Lk 1,68
Zakariás éneke valójában nem az öröm és a hálaadás hangjaival kezdődött. Fia, János – a későbbi Keresztelő – születése korábbi kétkedését is felidézhette: öreg vagyok már, a feleségem is igen idős… Emlékezett, hogy papként milyen kényelmetlen volt számára a némaság azért, mert nem vette komolyan az angyal ígéretét. Isten hivatalos szolgájának hosszú utat kellett megtennie, míg kimondhatta: áldott az Úr. Ennek az útnak a hosszát pedig nem méterekben vagy mérföldekben mérték. Az Isten szavába vetett bizalmának útja volt hosszú és körülményes. Először meg kellett szoknia, hogy ne féljen. Azután fel kellett ismernie, miféle élmény az, amikor meghallgatásra talál a könyörgése. Majd, átmeneti némasága következményeként, el kellett tompulnia benne a kétkedés hangjának. Később a „Miből tudom meg ezt?” gyötrő kérdése helyett a Szentlélek adta válaszon kellett gondolkodnia. Végül, amikor újra beszélni kezdett, vállalnia kellett a korábbi szónoklataihoz képest új, más próféciát: Isten megérkezett az emberhez, és megváltotta az övéit. Megszűnt a Megváltóra való várakozás ideje! János az ő útját készíti majd. Az Úr előtt jár, és népét őszinte istentiszteletre tanítja. Maga sem képzelte volna, de az idős és bizalmatlan Zakariás néhány hónap alatt az elsők között lépett a Jézus Krisztusról tanúskodók sorába. Nem véletlen, hogy minden költői emelkedettségén túl éneke egyedül Isten irgalmát hangsúlyozza.
Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát!
Őnéki mennyei karokkal együtt zengj hálát!
Zúgó harang,
Ének és orgonahang,
Mind az ő szent nevét áldják!
Áldjad őt, mert az Úr megáldja minden munkádat!
Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad.
Lásd, mit tehet
Jóságos Lelke veled,
És hited tőle mit várhat!
Áldjad az Úr nevét, őt áldja minden énbennem!
Áldjad őt, lelkem, és róla tégy hitvallást, nyelvem!
El ne feledd:
Napfényed ő tenéked!
Őt áldjad örökké! Ámen.
(EÉ 57,1.4–5)
Bácskai Károly
