Robert Sarah: A csönd ereje 178. gondolat
XVI. Benedek megragadó világossággal és rendkívüli hangsúllyal szól Isten szeretetéről. A Deus caritas est kezdetű enciklikájának első soraiban ezt írja: "Mi hittünk a szeretetnek: a keresztény ember így fejezheti ki életének alapvető döntését. A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés, vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot, s ezáltal meghatározott irányt ad. János evangéliumában ezt az eseményt a következő szavakkal írja le: <Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindannak, aki Benne hisz {...}, örök élete legyen.> (3,16) A szeretet központi jellegével a keresztény hit átvette azt, ami Izrael hitének belső magva volt, s e magnak új mélységet és tágasságot adott. A hívő izraelita ugyanis minden áldott nap elimádkozza a Második Törvénykönyvből azokat a szavakat, melyekről tudja, hogy létének középpontját fogalmazzák meg: Halld, Izrael! Jahve a mi Istenünk, Jahve egyetlen. Ezért szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívvel, teljes lélekkel és minden erővel.> (6,4-5) Az istenszeretetnek ezt a parancsolatát Jézus egyetlen megbízássá kapcsolta össze a Leviták könyvének felebaráti szeretetről szóló parancsával: <Szeresd a felebarátodat, mint önmagadat> (19,18; vö. Mk 12,29-31). Ezek után a szeretet azáltal, hogy Isten előbb szeretett minket (vö. 1Jn 4,10),többé már nem csak egy <parancsolat>, hanem válasz a szeretetnek arra az ajándékára, amellyel Isten közeledik felénk."
