Robert Sarah: A csönd ereje 164. gondolat

Krisztus az Olajfák  lejtőihez közeledett, amikor a tanítványok örömmel és nagy hangon Isten dicséretébe kezdtek a csodákért, amelyeket láttak.
"Áldott az Úr nevében érkező király! Békesség a mennyben  és dicsőség a  magasságban! A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: <Mester, hallgattasd el tanítványaidat!> "  Krisztus felelete a farizeusoknak  sajátosan ékesszóló, mert megerősíti, hogy a teremtés is képes énekelni Isten dicséretét.  "Mondom nektek - felelte -, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni." (Lk 19,38-40)
Amint hallottuk, a Biblia buzdítja  a teremtést Isten dicséretére. A folyók, a madarak, a csúszómászók, a nap és a hold dicsérik az Urat. Isten nyelvezete, mint  a természeté, nem fogható fel azonnal értelmünkkel, de nem kevésbé nagy erővel marad benne. Ő, aki arra vágyakozik, hogy megnyilatkozzon  az embereknek. Nyelvezeten értek minden egyszerű emberi kifejezést, amely embereket kapcsol össze egymással. De nem mondok le teljesen a szépség, a hegyek, a tenger, a kövek, az égzengés, a tűz és minden teremtmény szépségének néma nyelvezetéről, amelyek kifejezik Istent és dicséretét éneklik.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima