Legyűrni az EGO-t

"Kisdedek és csecsemók ajkán zendítesz dicséretet ellenségeid előtt." (Zsolt 8,3

"Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb." Lk 9,48b

Tudjuk, hogyan kellene: kötelezően szerénynek, alázatosnak lenni, egyre kevésbé betelve-eltelve magunktól. Többre tartani a másikat magunknál. Lenézni pedig végképp nem. És ebből a pozícióból cselekedni. Nem akarni érvényesíteni az akaratunkat, legkevésbé akarni legyőzni a másikat.

És tudjuk azt is, hogy ez nagyon nincs így közöttünk sem. Legfeljebb a máshol nyíltan felvállalt érdekérvényesítést, agressziót, hatalommal való visszaélést mi, „jó keresztények” valamilyen mázas-hazug álca alá rejtjük. Szolgálat szavunk mindenre jó... Minél nagyobb hatalommal felruházottan létezhetünk, annál mázasabban „szolgálunk”. A végén még azt is el tudjuk hinni, hogy valóban így van, és a miénk a legnehezebb szolgálat, mely csak létezik.

Mert a gyengeség, a kicsinység látszata alatt kell a legnagyobbnak, a leghatalmasabbnak lennünk. Nem egyszerűen csak győznünk kell, hanem úgy kell ezt megtennünk, hogy a végén úgy tűnjön, nem egyszerűen csak engedtünk, hanem pozíciónk már maga a mártírium. Az igazán kicsik pedig valójában csak zavarnak, mert hozzájuk képest kellene még kisebbnek látszanunk. Lehetetlen. A hazugságok, önámítás terhe alatt meg csak nő és nő az ego...
Valahogy meg kellene törni ezt a folyamatot. Valahogy meg kellene törni a hazugságok terhe alatt. Végre kicsinek, kiszolgáltatottnak, csak a kegyelemre szorulónak látszani a saját szemünkben, és valóban azzá is lenni.  Ahogy a Mindenség Urának lehetséges volt kereszten meghalni az emberi egók terhe alatt.

Uram! Te segíts azzá lenni, ami ellen csak növök és növök létem kezdetétől kezdve. És ha rám szakad egóm súlya, a romok alól építs újjá! Ámen.

Kendeh K. Péter nyomán