Robert Sarah: A csönd ereje 169. gondolat
De ha Isten nem mindenható, akkor nem Isten. Ő mindenható, de ugyanakkor meg akarja engedni az embernek, hogy valóban szabad legyen. Mert Isten mindenhatósága a szeretet mindenhatósága, és a szeretet mindenhatósága a halál. Isten végtelensége nem térbeli végtelenség: nem mélység és part nélküli óceán, hanem szeretet, amelynek nincsenek határai. A teremtés a végtelen szeretet cselekedete. Hans Jonas számára a teremtés Isten egyfajta "önkorlátozása". Ezáltal Isten csöndje és az, hogy hagyja a dolgokat megtörténni, magyarázkodást indíthat el. Az ember szenvedése titokzatosan szenvedéssé válik Isten számára. Az isteni természetben a szenvedés nem a tökéletlenség szinonímája.
Ez a probléma engem egy családanya levelére emlékeztet, akit megérintett Isten sebezhetőségének gondolata: "Amikor gyermekeim kicsik voltak, én gondolkodtam helyettük, én döntöttem helyettük, minden egyszerű volt, az én szabadságomtól függött minden, de eljött az idő, amikor rájöttem, hogy az én szerepem az, hogy fokozatosan hozzászoktassam őket a saját választásaikhoz. Amikor azonban már dönteni hagytam őket, nyugtalanság lett úrrá rajtam. Azáltal, hogy hagytam őket kockázattal járó döntéseket hozni, azt is vállaltam, hogy az enyémen kívül más szabadságok is felszínre kerülnek. Ha túl gyakran döntöttem gyermekeim helyett - be kell vallanom -, azért tettem, hogy megkíméljem őket az olyan választástól, amelyet talán megbántak volna. Ez azonban inkább azért történt, hogy ne tapasztaljam meg az egyet nem értés megpróbáltatását az ő választásuk és az én óhajom között. Részemről a szeretet hiánya volt ez, hiszen így lényegében magamat akartam megkímélni a fájó tapasztalattól, miszerint gyermekeim mást választanak, mint ami nekem jobbnak tűnt számukra. Így jutok el annak felismerésére, hogy az Atyaisten tud szenvedni. Mi az Ő gyermekei vagyunk. Szabadnak akar minket, hogy mi magunk építsük magunkat, és szeretetének végtelensége lehetetlenné tesz minden kényszerítést az Ő részéről. Tökéletes szeretet, a számítás árnyéka nélkül, de ez már kezdetben magában foglalja a nekünk adott szabadsággal együtt járó szenvedés elfogadását."
Ha egy csöndes , "szenvedő" Istenben hiszünk, még titokzatosabbá és ragyogóbbá lesz Isten csöndjének misztériuma. Kisöpri a hazug világosságot, hogy helyébe tegye a "ragyogó sötétséget". Mert nem felejtem a zsoltár szavait: "Talán a sötétség elföd engem. Világosság helyett az éjszaka vegyen körül engem. De a sötétség nem sötét neked, és az éjszaka fénylik, mint a nappal." (Zsolt 139,10-12)
Ez a zsoltár megerősítheti az embert, amikor démonainak legnagyobb sötétsége támad rá, és amikor kisértése van fellázadni Isten ellen. Isten csöndje felhívás, hogy őrizzük a csöndet az ember nagy misztériumának elmélyítésére mind az öröm, a bánat, a szenvedés és a halál vonatkozásában.
Ez a probléma engem egy családanya levelére emlékeztet, akit megérintett Isten sebezhetőségének gondolata: "Amikor gyermekeim kicsik voltak, én gondolkodtam helyettük, én döntöttem helyettük, minden egyszerű volt, az én szabadságomtól függött minden, de eljött az idő, amikor rájöttem, hogy az én szerepem az, hogy fokozatosan hozzászoktassam őket a saját választásaikhoz. Amikor azonban már dönteni hagytam őket, nyugtalanság lett úrrá rajtam. Azáltal, hogy hagytam őket kockázattal járó döntéseket hozni, azt is vállaltam, hogy az enyémen kívül más szabadságok is felszínre kerülnek. Ha túl gyakran döntöttem gyermekeim helyett - be kell vallanom -, azért tettem, hogy megkíméljem őket az olyan választástól, amelyet talán megbántak volna. Ez azonban inkább azért történt, hogy ne tapasztaljam meg az egyet nem értés megpróbáltatását az ő választásuk és az én óhajom között. Részemről a szeretet hiánya volt ez, hiszen így lényegében magamat akartam megkímélni a fájó tapasztalattól, miszerint gyermekeim mást választanak, mint ami nekem jobbnak tűnt számukra. Így jutok el annak felismerésére, hogy az Atyaisten tud szenvedni. Mi az Ő gyermekei vagyunk. Szabadnak akar minket, hogy mi magunk építsük magunkat, és szeretetének végtelensége lehetetlenné tesz minden kényszerítést az Ő részéről. Tökéletes szeretet, a számítás árnyéka nélkül, de ez már kezdetben magában foglalja a nekünk adott szabadsággal együtt járó szenvedés elfogadását."
Ha egy csöndes , "szenvedő" Istenben hiszünk, még titokzatosabbá és ragyogóbbá lesz Isten csöndjének misztériuma. Kisöpri a hazug világosságot, hogy helyébe tegye a "ragyogó sötétséget". Mert nem felejtem a zsoltár szavait: "Talán a sötétség elföd engem. Világosság helyett az éjszaka vegyen körül engem. De a sötétség nem sötét neked, és az éjszaka fénylik, mint a nappal." (Zsolt 139,10-12)
Ez a zsoltár megerősítheti az embert, amikor démonainak legnagyobb sötétsége támad rá, és amikor kisértése van fellázadni Isten ellen. Isten csöndje felhívás, hogy őrizzük a csöndet az ember nagy misztériumának elmélyítésére mind az öröm, a bánat, a szenvedés és a halál vonatkozásában.
