Jézus az Úr! Az én életemben is?

Május 20.
Péter apostol mondta: "Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes
bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a
Jézust, akit ti keresztre feszítettetek." (ApCsel 2,36)

Péter apostol nagy hatású pünkösdi igehirdetésének utolsó
mondata ez. A Szentlélek pünkösdi nyelvleckéje.
Akkor, az egyház születésének napján a Lélek hidalta át a
különböző nyelvek közötti távolságot. Mai nyelvleckénk minden
szava magyar. Megértése és befogadása mégis csak a Szentlélek
által történik, hiszen ő tanít meg arra, hogy a názáreti Jézus -
Jézusom.
Az a Jézus, aki József és Mária fiaként Betlehemben született,
több mint kétezer évvel ezelőtt. Harmincéves koráig kétkezi
munkával kereste a kenyerét, majd tanítványokat gyűjtött maga
köré, s három évig velük járta Palesztina köves-poros útjait.
Osztozott emberi sorsunkban, annak legnagyobb mélységeiben, s
megmutatta, mit jelent embernek lenni. Népe átadta őt a megszálló
hatóságnak, igazságtalan vádak alapján koncepciós perben
ítélték kereszthalálra. A Szentlélek erről a Jézusról azt
tanítja, hogy ő Jézusom. Hiszen maga mondta tanítványainak: "Ti az
én barátaim vagytok, nyájamnak juhai vagytok." Örvendetes tananyag
ez!
A második pünkösdi lecke: "a" Krisztus - az én Krisztusom. A név
azt jelenti: felkent, Isten küldötte, a Messiás. Őt várta az
Ószövetség népe, de másként érkezett, mint várták.
Szenvedését, csúfos kereszthalálát nem tudták összeegyeztetni
várakozásukkal. Pedig az Isten őt éppen a kereszt botrányán
keresztül tette Krisztussá, és áldozata révén kapjuk bűneink
bocsánatát. Azt, hogy ezt kételkedés nélkül higgyük, egyedül a
Szentlélek végzi bennünk az igehirdetésen és szentségein
keresztül. A zsidókból lett keresztyének első és legrövidebb
hitvallása ez: Jézus - a Krisztus. Ő a megígért Messiás! Pünkösd
gyümölcse pedig: ő az én Krisztusom. Áldott tananyag ez!
A harmadik lecke: Jézus az Úr - az én Uram! Az Úr (görögül
küriosz) királyi cím, királyi rang. Az Ószövetségben Isten neve,
húsvét után pedig Jézust illeti meg ez a megszólítás. A
pogányokból lett keresztyének első hitvallása így szólt: Jézus -
az Úr! Tehát nem a magának isteni rangot kikövetelő római
császár az úr, hanem Jézus, akinek az Isten minden hatalmat átadott
mennyen és földön.
Legyen Jézus - Jézusunk, Krisztus - Krisztusunk, s legyen ő a mi
Urunk is! Tanuljuk meg magától a Szentlélektől, mert "senki sem
mondhatja: >>Jézus Úr, csak a Szentlélek által....

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása