Ne tévelyegjetek!
Május 8.
A tévelygő annyiban különbözik az előző példától, hogy mind maga számára, mind a környezete számára bizonygatja, hogy tudja, hol van, sőt azt is, hogy ott van, ahol lennie kell.
Igénk szerint a tévelygés Isten megcsúfolása.
S valóban, az eltévedtet még a kilencvenkilenc hátrahagyásával is megkeresi a jó Pásztor. Ugyanis a bárány nem érzi jól magát az eltévedésében, hiányzik neki a biztonság, a nyáj és a pásztor, és - mivel ennek tudatában van - kétségbeesésének hangot is ad. Amire a pásztor elmegy és visszahozza, megadva neki szíve vágyát, visszaviszi oda, ahol lennie kell.
Ezzel ellentétben a tévelygő túlélési stratégiát és önigazoló elméleteket dolgoz ki saját maga számára, sőt publikálja is. Még Isten szavát is addig válogatja és csavarja, amíg azzal igazolni tudja a tévelygését.
Pedig az Úr kegyelme mindenki számára megadja a Teremtőjével való megbékélés lehetőségét, s ez minden bűnös ember számára, minden bűnére bűnbocsánatot jelent. Nehéz kimondani: bűnös, elveszett és Isten bűnbocsátó kegyelmére szorult ember vagyok. Pedig "ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá" (1Kor 11,31).
Isten megcsúfolása nem más, mint annak a semmibevétele, félremagyarázása, amit ő a tőle elszakadt teremtményének készített a bűn következményétől való szabadulására.
Persze ennek a kóborlásnak, bolyongásnak következményei vannak. Nem Isten verése, büntetése az, hanem azok a történések, események, amelyeket az ember a döntéseivel elindít! A test akarata atyáinktól örökölt hiábavalóságból fakad, de az Úr felkínálja, hogy ne test szerint kelljen vetned. Fogadd be őt, és Isten gyermeke leszel: "akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (Jn 1,13) És tudsz a Léleknek vetni!
"Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is..." (Gal 6,7)
Bolyongó aratók
Egy földrészeken átívelő autóverseny egyik résztvevője - műholdas navigációs eszközével a kezében - ezt mondta: "Azt tudom, hogy hol vagyok, de azt nem, hogy hol kellene lennem."A tévelygő annyiban különbözik az előző példától, hogy mind maga számára, mind a környezete számára bizonygatja, hogy tudja, hol van, sőt azt is, hogy ott van, ahol lennie kell.
Igénk szerint a tévelygés Isten megcsúfolása.
S valóban, az eltévedtet még a kilencvenkilenc hátrahagyásával is megkeresi a jó Pásztor. Ugyanis a bárány nem érzi jól magát az eltévedésében, hiányzik neki a biztonság, a nyáj és a pásztor, és - mivel ennek tudatában van - kétségbeesésének hangot is ad. Amire a pásztor elmegy és visszahozza, megadva neki szíve vágyát, visszaviszi oda, ahol lennie kell.
Ezzel ellentétben a tévelygő túlélési stratégiát és önigazoló elméleteket dolgoz ki saját maga számára, sőt publikálja is. Még Isten szavát is addig válogatja és csavarja, amíg azzal igazolni tudja a tévelygését.
Pedig az Úr kegyelme mindenki számára megadja a Teremtőjével való megbékélés lehetőségét, s ez minden bűnös ember számára, minden bűnére bűnbocsánatot jelent. Nehéz kimondani: bűnös, elveszett és Isten bűnbocsátó kegyelmére szorult ember vagyok. Pedig "ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá" (1Kor 11,31).
Isten megcsúfolása nem más, mint annak a semmibevétele, félremagyarázása, amit ő a tőle elszakadt teremtményének készített a bűn következményétől való szabadulására.
Persze ennek a kóborlásnak, bolyongásnak következményei vannak. Nem Isten verése, büntetése az, hanem azok a történések, események, amelyeket az ember a döntéseivel elindít! A test akarata atyáinktól örökölt hiábavalóságból fakad, de az Úr felkínálja, hogy ne test szerint kelljen vetned. Fogadd be őt, és Isten gyermeke leszel: "akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (Jn 1,13) És tudsz a Léleknek vetni!
Szerző: Györfi Mihály
