Hűségben és békességben
Május 20.
Arra vágyom, hogy ahogyan élem az életem, nemcsak a végén, hanem közben is elmondhassam, hogy megmaradtam, megálltam és nem tántorodtam el. Nem gőggel és dicséretvággyal, hanem hálával, hogy Isten megtartott. Mert nagyon könnyen kicsinyhitűvé, megalkuvóvá válok, és még hamarabb kerít hatalmába a félelem, a szorongás.
A Kolossébeliekhez írt levél első fejezete arról beszél, hogy Krisztus magáért halálával és feltámadásával kibékítette az embert Istennel, megszüntette a távolságot Isten és a vele közömbösek, ellenségesek között. Isten ezért nem elvár és nem számonkér, hanem végtelen szeretettel fordul felém, és meghallgat. Meghallgatja a kérésemet, amikor hitért, állhatatosságért és reménységért imádkozom. Imádkozni nem fog helyettem, de megérti a szavaimat, a gondolataimat, akármilyen egyszerűek vagy éppen kuszák. Az imádságban pedig békességet kapok, Krisztus békéjét. És milyen fontos is ez: kibékülni, rendezni a viszonyokat, bocsánatot kérni, megbocsátani.
Sokszor nem könnyű megbocsátani, még nehezebb kérni, hogy valaki megbocsásson, ha igazán mély a fájdalom. De Isten a kereszten legmélyebb fájdalmában is megbocsátott az embernek, és megbocsát ma is, nekem is és neked is, teljesen és örökre. Ez a kegyelem és ez a szeretet pedig erőt ad, hogy hasonlóan tegyünk másokkal, akiket szeretünk, de azokkal is, akiket gyűlölünk.
Az apostol azt hirdeti, hogy van reménység: megállni Isten előtt, békességet kapni és békességet adni. Van lehetőségünk és esélyünk békében élni Istennel, az emberekkel és önmagunkkal! Kérjük őt, hogy Krisztus békéje legyen valóság az életünkben!
"Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem." (Kol 1,23)
A Kolossébeliekhez írt levél első fejezete arról beszél, hogy Krisztus magáért halálával és feltámadásával kibékítette az embert Istennel, megszüntette a távolságot Isten és a vele közömbösek, ellenségesek között. Isten ezért nem elvár és nem számonkér, hanem végtelen szeretettel fordul felém, és meghallgat. Meghallgatja a kérésemet, amikor hitért, állhatatosságért és reménységért imádkozom. Imádkozni nem fog helyettem, de megérti a szavaimat, a gondolataimat, akármilyen egyszerűek vagy éppen kuszák. Az imádságban pedig békességet kapok, Krisztus békéjét. És milyen fontos is ez: kibékülni, rendezni a viszonyokat, bocsánatot kérni, megbocsátani.
Sokszor nem könnyű megbocsátani, még nehezebb kérni, hogy valaki megbocsásson, ha igazán mély a fájdalom. De Isten a kereszten legmélyebb fájdalmában is megbocsátott az embernek, és megbocsát ma is, nekem is és neked is, teljesen és örökre. Ez a kegyelem és ez a szeretet pedig erőt ad, hogy hasonlóan tegyünk másokkal, akiket szeretünk, de azokkal is, akiket gyűlölünk.
Az apostol azt hirdeti, hogy van reménység: megállni Isten előtt, békességet kapni és békességet adni. Van lehetőségünk és esélyünk békében élni Istennel, az emberekkel és önmagunkkal! Kérjük őt, hogy Krisztus békéje legyen valóság az életünkben!
Szerző: Molnár Lilla
