"Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten" Ady E: Az Úr érkezése

Május 19.

"Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk." (Zsid 1,1-2)

Verőfényes májusi nap volt akkor. A gimnázium patinás falai közül dalolva, kellő ünnepélyességgel ballagtunk a Fő tér gyönyörű, gótikus épületei felé, hogy elköszönjünk diákéveink városkájától. Útközben halkan mellém szegődött hol az egyik, hol a másik rokon, jó barát, mondván: "Nálunk, az autóban van még hely, majd mi hazaviszünk!" Elénekeltük a Szózatot, még egyszer megszólaltak a fanfárok, és véget ért az ünnep hivatalos része. A ballagók velem együtt figyelték, várták szeretteiket. Ki merre? Hatalmas forgatag volt. Útközben megszólító rokonaim - hogy, hogy nem - egytől egyig úgy gondolták: végül mégsem velük, hanem másokkal utazom haza. Lassan teljesen kiürült a tér, csak én álltam ott egyedül matrózblúzban, halomnyi virágcsokrom mögé rejtőzve. Lehet, hogy itt felejtettek ...? Éppen most, amikor minden annyira árulkodó, annyira látványos, hogy ki vagyok? Amikor hamarosan nagy megmérettetés vár rám? Volt néhány kirakat, de rettegtem: nehogy valamelyikben meglássam magam! Legszívesebben nem lettem volna. És akkor meghallottam az édesapám hangját! Értem jött!
Régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten a próféták által; ezekben a végső időkben, amikor annyira kitűnik, hogy kik vagyunk, amikor megmérettetések várnak ránk, amikor hirtelen derűről borúra fordul minden, amikor tétován és egyedül állunk a tér közepén, akkor a feltámadt Krisztus, a Szabadító által szól hozzánk és értünk: "Én vagyok...!"

Szerző: Fatalin Helga