Keresztény, vagyis krisztusi. Én ilyen vagyok?

Május 26.
"Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek." (Róm 6,19)


Ebben az igeszakaszban Pál apostol így tanítja a gyülekezet tagjait: ha már megtértetek, ha elfogadtátok Jézus Krisztust mint Megváltót, akkor állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek.
De mit is jelent ez a "hétköznapi életünkre nézve"? Hogyan lehetnénk mi szentek?
Nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy legyünk hasonlóak cselekedeteinkben a szent Istenhez, aki Jézus Krisztusban öltött testet és hagyott példát nekünk.
Jézus Krisztus követőit először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek. "Christianos", vagyis Krisztushoz hasonló, Krisztust követő. A környezetükben élők felismerték: ezek az emberek másképp viselkednek, mint a többiek, úgy élnek, ahogy Krisztus. Egész életük példamutató, családi életükben és munkájukban is ez látszott. Minden cselekedetüket ez a Krisztustól tanult szeretet, türelem, békére való törekvés és a másik ember elfogadása hatotta át. Ezeknek az embereknek az élete szavak nélkül is prédikált, ahogy az Isten szeretetéről szóló evangélium továbbadásának szentelték magukat. Ez lett kívánatos sokak számára, és így lettek Krisztus követőivé.
"Tagjainkat az igazság szolgálatába állítani" - ez egészen gyakorlatias módon azt jelenti, hogy az Isten szavának, parancsolatainak engedelmeskedve akarjunk élni. Mindez látszódjék az életünkön mindennapjainkban is. Ne csak a nevünkben (keresztyén) hordozzuk Krisztust, hanem az életünk, cselekedeteink és beszédünk is őt hirdesse.
Ez az ige azt kérdezi tőlünk, vajon tudunk-e mi így hasonlítani Krisztusra, akarunk-e mi úgy élni, ahogy ő példát hagyott. Így akarjuk-e odaszánni életünket az igazság szolgálatára, hogy ezt látva mások is kövessék Krisztust?
Szerző: Lőrincz Csaba

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima