Lelki útravaló a mai napra Január 17.
Jézus mondta: "Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek." (Mt 5,13)
A Hegyi Beszéd "aranymondásai" között olvashatjuk Jézusnak ezt a különös hasonlatát. Jézus jelen időben fogalmaz. Nem azt mondja: "Ti voltatok, de már nem vagytok. Rég volt, szép volt, talán igaz sem volt!" Azt sem mondja: "Ti lesztek a föld sója! Majd ha a körülmények változnak, ha szerencsésebb csillagzat lesz fölöttetek." Nem fogalmaz feltételes módban sem: "A föld sója lehetnétek, ha ti is vállalnátok." Nem kérlel, nem is csábít: "Azt szeretném, ha a föld sója lennétek!" Ebben az esetben lehetőségünk lenne tiltakozni, ellenállni vagy nagylelkűen megadni magunkat. Urunk hallgatóiról, kegyelmét elfogadó tanítványairól, követőiről jelenti ki mint megváltozhatatlan tényt: "Ti vagytok a föld sója." Én tettelek azzá, amikor elhívtalak, családom tagjaivá, gyermekeimmé fogadtalak benneteket. A föld mélyében kristályos alakban bányászott vagy a tengervízből lepárlással nyert só oldottan ott van az asztalunkra kerülő ételben és az asztalra helyezett sótartóban. A só maga nem étel, de egy késhegynyi mennyiség egész ételünket áthatja, ízessé, élvezetessé, ehetővé teszi. A sótlan étel kifordul a szánkból. "Ti vagytok a föld sója." Jézus maga ízesítette meg a földet, az embervilágot övéivel. A sótlan - más szóval az unalmas, kedélytelen - keresztyén távolságot tart önmaga és a környezete között. Nem vonz, inkább taszít. "Sótalansága" miatt azt gondolhatják a mellette élők, hogy amilyen ő, olyan maga az Isten is. Aki viszont nem veszítette el ízét, az emberekkel való kapcsolatát a Krisztustól kapott szeretettel "megsózza". Rámosolyog a morcos vagy az ideges útitársra, őszintén érdeklődik a munkatárs bújáról-bajáról, s kész mindig megtenni, sőt egy-egy lépéssel vagy mozdulattal megtoldani azt, amire kérik. Nem kell folyton Jézusról beszélnie, de munkájához és a társaihoz való hűsége mégiscsak mindig őrá utal. Az ízét vesztett só az utakra kerül, eltapossák az emberek. Valóban, hiszen "utálja a világ azokat, akiknek az volna a dolguk, hogy keresztyének legyenek, és mégis valami mást próbálnak csinálni" (Karácsony Sándor). Ezért "visszaküldik" - a feladónak! Szomorú hivatásvesztés ez! Nem ilyet szánt népének, nekünk az Úr!
Uram!
Jól tudom, hogy munkatársaimat nem válogathatom meg. Te küldtél közéjük. Segíts, hogy elviseljem még azt is, aki ellenséges. Segíts, hogy ne fizessek rosszért rosszal. Segíts, hogy meg tudjak bocsátani még annak is, aki nem kér tőlem bocsánatot. Ámen.
Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.
