Uram, ne hagyj el minket!
Június 11.
Jézus mondta: "Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyottá lesz a ti házatok." (Mt 23,37)
Emlékszik még valaki kotlóstyúkra és csibékre? A kotlós ment elöl, és nyomában "gurultak" a néhány napos apróságok. Állandó kotyogással hívta őket anyjuk. Más hangon szólította őket, amikor ennivalót kapart ki nekik a talajból, másként figyelmeztetett a fejük felett keringő ellenségre. Olyankor begyűjtötte fiókáit szárnyai alá. Táplálékot és védelmet biztosított övéinek. Jézus Krisztusban az Isten ugyanezt kínálta fel népe számára: táplálékot és védelmet. Jöjjetek hát hozzám, higgyetek bennem, kövessetek engem! Sajnos, ezt a hívást nem hallották meg, vagy "csak" nem fogadták el. Nem akartak a felkínált kapcsolatban élni. Pedig az nem csupán alkalomszerű menedék, hanem életfeltétel lett volna számukra. Elutasíthatták, hiszen Isten meghagyta az embernek az ellenállás jogát, akarata ellenére senkit nem üdvözít. Jézus panaszában nem csupán emberi fájdalma, hanem a visszautasított Isten indulata fogalmazódott meg. Nem ő volt az első, aki "a kapun kívül szenvedett" (Zsid 13,12). Elizeus prófétát már a gyermekek is csúfolták (merték volna, ha nem hallottak volna az otthoniaktól vele kapcsolatban egyet s mást?), Jeremiást a város szennyvízgödrébe akarták belefojtani, majd börtön és kirekesztés volt a sorsa. Zakariást a templomban az áldozati oltár előtt ölték meg, Keresztelő Jánost lefejezték. Pedig ők valamennyien az Isten hozzájuk küldött követei voltak. A követek és Jézus elutasítása minden emberi vétkünk csúcsa. "Nem kell Jézus, mert beleszól az életünkbe!" - mondjuk sokszor, s olyanok vagyunk, mint a kiskamaszok. Ha szól valamiért a szülő, akkor az a baj, ha nem szól, akkor azt kérdezik: "Miért nem mondod, mit csináljak?!" Az elutasításnak pedig súlyos következménye van: "...elhagyottá lesz a ti házatok." Más szóval: Isten elhagyja a templomot. Nem akkor üres egy templom, ha nincsenek benne emberek. Akkor, ha maga az Isten hagyja üresen. Félelmetes jövőkép ez. Minden tolongásunk és serénykedésünk hiábavaló, ha ő távol marad. Ettől óvjon meg minket a Mindenható!
Uram!
Hányszor zártalak be téged templomodba! Jó volt veled ott találkoznom, mégis otthagytalak. Nem akartam, hogy hétköznapjaimnak része legyél! Bocsáss meg nekem! Formálj engem kedved szerint. Segíts, hogy örülni tudjak kegyelmednek! Ámen.
Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.
