Ti vagytok a föld sója és a világ világossága
Június 13.
A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: "Valóban ez a próféta." Mások így szóltak: "A Krisztus ez." Többen pedig ezt mondták rá: "Csak nem Galileából jön el a Krisztus? Nem az Írás mondta-e, hogy Dávid magvából és Betlehemből, abból a faluból, ahol Dávid élt, jön el a Krisztus?" Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban: némelyek közülük el akarták fogni, de senki sem vetette rá a kezét. (Jn 7,40-44)
Sokszor lehet hallani azt a véleményt: könnyű volt hinniük Jézusban azoknak a kortársaknak, akik látták csodáit, hallották igehirdetését, és szemtanúi voltak csodáinak. A fenti mondatok - és még sok hasonló - azt bizonyítják, hogy Jézus elfogadása azok körében sem volt egyértelmű, akik személyesen találkoztak vele. Egyesek lelkesen és azonnal "a" prófétának kiáltották ki, Messiásnak nevezték. Mások viszont kifogásokat emlegettek, haraggal a szívükben utasították el, és készek voltak arra is, hogy elfogják, és a hatóság elé hurcolják. Jézus mai elutasítói között vannak olyanok, akik saját elképzelésük beteljesítőjét várták benne: "Nekem olyan Messiás kell, aki kenyeret oszt, legyőzi ellenségeimet, gondosan vigyázz az egészségemre. S ugyanakkor ne akarjon engem megváltoztatni, hiszen én úgy vagyok jó, ahogyan vagyok, meg vagyok magammal elégedve!" Jézus sem akkor, sem ma nem igazol ilyen elvárásokat. Elutasítják Jézust azok a hatalmasok, akik Jézusban riválist látnak. Ők a lelkeken is uralkodni akarnak. Nagyon jól tudják, hogy Jézus követői csak addig hűséges alattvalók, amíg parancsaik nem ütköznek hitbeli vagy lelkiismereti aggályokba. Azon túl "Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek" (ApCsel 5,29). Addig a felsőbbség iránti tisztelettel végzik a dolgukat, de csak azt adják a császárnak, ami a császáré, s mindazt, ami az Istené, az Istennek adják. Pedig ez a magatartás sohasem volt veszélytelen. A fent idézett vitában megszólalt a sokaságban meghúzódó Nikodémus is, aki korábban már járt Jézusnál. Csitította a vitatkozókat anélkül, hogy színt vallott volna: "Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták [...]?" (Jn 7,51) Kérdésével kínos helyzetbe került. Csak annyi derült ki róla, hogy szíve már Jézushoz húzta, de ezt nem merte nyíltan megvallani. Megszégyenült. Bizony türelmesnek kell lennie Urunknak pislákoló hitünk miatt. S várnia kell arra is, hogy ne másokhoz, ne is a hatalomhoz igazítsuk hitünk megvallását! Vallanunk kell: Jézus a Krisztus, az én Megváltóm!
Uram!
Segíts meg, Uram, hogy egyre jobban megismerjelek mint drága Megváltómat. Segíts meg, Megváltóm, hogy a beléd vetett hitemet bátran meg merjem vallani alkalmas és alkalmatlan időben is! Ámen.
Lelki útravalónk Zászkaliczky Pál: Vetés közben című kötetéből való.
