Az özvegyasszonyok...
2015. november 8. – Évközi 32. vasárnap
Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: ,,Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.’’ Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: ,,Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.’’ Az ezt felelte: ,,Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.’’ Azt mondta neki Illés: ,,Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: �,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.�''’’ Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó -- az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához
hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a
szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt,
egész vagyonát.”
Mk 12,38-44
"...nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.’
"...Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.''’’ Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó -- az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt."
A manapság a közvéleményben elfogadott szemléletben ráismerünk a kígyóbőrbe öltözött sátán hazugságaira:egyedül vagy, Isten nem szeret, csak az a biztos, amiról magad gondoskodsz.
Ezzel szöges ellentétben áll Isten igazsága. Ő nem ismeri a biztosítás fogalmát. Ő az önátadást, a másokért feláldozott élet értékét tárja elénk.
Isten buzdít a mindenről való lemondásra, mert amikor már nincs semmid, akkor válsz szabaddá. Akkor tisztul ki a látásod Isten ajándékaira. Amikor már nem osztasz lapot magadnak, és üres a bankod (szegény özvegy átadott utolsó kétfillérje, a szareptai özvegy utolsó marok lisztje), ekkor lökted el magad az utolsó biztos fogódzótól, és repülsz az ijesztő mélységek felett, mert szilárdan hiszed, hogy az a Valaki ott vár, ahol már elfogy az erő, kifullad a tüdő, és azt mondják hogy nincs tovább. Ezen a ponton vár az Atya ölelő karja, mert meghódítottad a hiteddel, a bizalmaddal. És ettől kezdve minden lehetséges. Elmondhatod, hogy neked van a földön a leggazdagabb atyád!
Azt hiszem, fontos kitágítani a kört, és nem szűkíteni le a pénzre. Említhetjük pl. az időt. Ez nem feltétlenül jelent anyagi áldozatot, mégis olyan nehéz odaadni Istennek.
Nekünk szól Illés próféta kérdése:
"Meddig akartok még kétfelé sántikálni?" I Kir 18,21
Mert habár tudjuk, mit igér Isten, mire hív és hogy szava szent, mégsem követjük úgy, mint amilyen kizárólagos és megfellebbezhetetlen bizalommal egy kisgyermek követi az anyját.
Az életszentség napi tíz perces imával kezdődik. Neked adom, Uram, ezt az időt, és kérlek, add meg, hogy vágyakozzam erre az időre!
Nem te teszed magad szentté, Ő megteheti benned, mert szerelmes beléd, és mindenható.
Mire vársz? Ő ott vár az ajtóban!
Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: ,,Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.’’ Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: ,,Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.’’ Az ezt felelte: ,,Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.’’ Azt mondta neki Illés: ,,Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: �,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.�''’’ Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó -- az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok
az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha
nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a
lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg
nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan
dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény
özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához
hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a
szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt,
egész vagyonát.”
Mk 12,38-44
"...nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.’
"...Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.''’’ Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó -- az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt."
A manapság a közvéleményben elfogadott szemléletben ráismerünk a kígyóbőrbe öltözött sátán hazugságaira:egyedül vagy, Isten nem szeret, csak az a biztos, amiról magad gondoskodsz.
Ezzel szöges ellentétben áll Isten igazsága. Ő nem ismeri a biztosítás fogalmát. Ő az önátadást, a másokért feláldozott élet értékét tárja elénk.
Isten buzdít a mindenről való lemondásra, mert amikor már nincs semmid, akkor válsz szabaddá. Akkor tisztul ki a látásod Isten ajándékaira. Amikor már nem osztasz lapot magadnak, és üres a bankod (szegény özvegy átadott utolsó kétfillérje, a szareptai özvegy utolsó marok lisztje), ekkor lökted el magad az utolsó biztos fogódzótól, és repülsz az ijesztő mélységek felett, mert szilárdan hiszed, hogy az a Valaki ott vár, ahol már elfogy az erő, kifullad a tüdő, és azt mondják hogy nincs tovább. Ezen a ponton vár az Atya ölelő karja, mert meghódítottad a hiteddel, a bizalmaddal. És ettől kezdve minden lehetséges. Elmondhatod, hogy neked van a földön a leggazdagabb atyád!
Azt hiszem, fontos kitágítani a kört, és nem szűkíteni le a pénzre. Említhetjük pl. az időt. Ez nem feltétlenül jelent anyagi áldozatot, mégis olyan nehéz odaadni Istennek.
Nekünk szól Illés próféta kérdése:
"Meddig akartok még kétfelé sántikálni?" I Kir 18,21
Mert habár tudjuk, mit igér Isten, mire hív és hogy szava szent, mégsem követjük úgy, mint amilyen kizárólagos és megfellebbezhetetlen bizalommal egy kisgyermek követi az anyját.
Az életszentség napi tíz perces imával kezdődik. Neked adom, Uram, ezt az időt, és kérlek, add meg, hogy vágyakozzam erre az időre!
Nem te teszed magad szentté, Ő megteheti benned, mert szerelmes beléd, és mindenható.
Mire vársz? Ő ott vár az ajtóban!
