Mindörökké
November 20.
Mindörökké. E szó zárja mai olvasmányunkat. Ezzel fejezzük be a Jézus Urunktól tanult imát is. Mária énekének, a Magnificatnak ezek a záró sorai kiragadnak bennünket az idő sodrából. Ő Isten csodáját tapasztalja: a mulandó életbe belefogan, beleszületik a múlhatatlan, az örök létező: az Isten. Egy évezredeket összekötő isteni ígéret megvalósul. Még nem született meg Mária méhéből az ígéret gyermeke, de a kismama boldog énekkel dicsőíti Istent. A Szentlélek által ő érti Isten tervét, cselekvését.
A Magnificat azóta is ünnepi éneke az egyháznak, Krisztus testének. Mert létünk, hitünk nagy titka: mindörökké őbenne, őáltala, ővele. A rendíthetetlen Jézus-dicséret része ez az igeszakasz. Jézusban tapasztaljuk: Isten felkarol. Mint jó pásztor a gyengélkedőt, elesettet. Személyesen törődik velünk. Lelke által megérteti: mindez értünk történt. Jézusban velünk Isten irgalma. Ellenben a múló időben nincs irgalom. Könyörtelenül elrohan a ma. A jelen pillanata elszáll, s már csak a múlt emlékezete marad. Rögzülnek az elkövetett tettek, az elmulasztott alkalmak. Magunk előtt görgetjük a jóváteendőket.
Isten azonban nem könyörtelen elszámoltatóként akar elénk állni. Irgalmáról akar megemlékezni! Nem bűneikről, elrontott tetteinkről, szeretetlenségeinkről. Irgalmáról emlékezik meg: ezért karolja fel szolgáját, az ő népét, a testtől származott Izraelt és a Lélektől származott Izraelt, az Egyházat. Az ének így nem a jóság dicsérete. Nem az idejével jól gazdálkodó ember dicsérete. Az ének Jézus dicsérete, akiben a "mindörökké" is igaz e múló létünkben. Sőt minden értelmet felülmúlóan igaz a mindörökké a mulandóval szemben. Igaz valóság volt ez szűz Máriában, a mulandó életűben. Igaz valóság ez az Egyház tagjainak életében, akikben a Szentlélek által megfogant és él Jézus. Őáltala lehetünk Isten gyermekei, istenfiak mi is, és imádkozhatjuk gyermekként a Miatyánkot. Máriával mondjuk zárószavát is: "Mindörökké!"
Énekünk zengjen róla: "Benned van irgalom, erőd magasztalom, / Terólad zeng dalom, ragyogj felém!" (EÉ 389,1)
"Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké." (Lk 1,54-5Rendíthetetlen szó. Elképzelhetetlen is. Mi mulandóságban élünk. Pár napja a temetőket jártuk. Halottainkra emlékeztünk, s felidéztük a múltat. A természet is az elmúlást juttatja eszünkbe: a fagy és a lombhullás.
Mindörökké. E szó zárja mai olvasmányunkat. Ezzel fejezzük be a Jézus Urunktól tanult imát is. Mária énekének, a Magnificatnak ezek a záró sorai kiragadnak bennünket az idő sodrából. Ő Isten csodáját tapasztalja: a mulandó életbe belefogan, beleszületik a múlhatatlan, az örök létező: az Isten. Egy évezredeket összekötő isteni ígéret megvalósul. Még nem született meg Mária méhéből az ígéret gyermeke, de a kismama boldog énekkel dicsőíti Istent. A Szentlélek által ő érti Isten tervét, cselekvését.
A Magnificat azóta is ünnepi éneke az egyháznak, Krisztus testének. Mert létünk, hitünk nagy titka: mindörökké őbenne, őáltala, ővele. A rendíthetetlen Jézus-dicséret része ez az igeszakasz. Jézusban tapasztaljuk: Isten felkarol. Mint jó pásztor a gyengélkedőt, elesettet. Személyesen törődik velünk. Lelke által megérteti: mindez értünk történt. Jézusban velünk Isten irgalma. Ellenben a múló időben nincs irgalom. Könyörtelenül elrohan a ma. A jelen pillanata elszáll, s már csak a múlt emlékezete marad. Rögzülnek az elkövetett tettek, az elmulasztott alkalmak. Magunk előtt görgetjük a jóváteendőket.
Isten azonban nem könyörtelen elszámoltatóként akar elénk állni. Irgalmáról akar megemlékezni! Nem bűneikről, elrontott tetteinkről, szeretetlenségeinkről. Irgalmáról emlékezik meg: ezért karolja fel szolgáját, az ő népét, a testtől származott Izraelt és a Lélektől származott Izraelt, az Egyházat. Az ének így nem a jóság dicsérete. Nem az idejével jól gazdálkodó ember dicsérete. Az ének Jézus dicsérete, akiben a "mindörökké" is igaz e múló létünkben. Sőt minden értelmet felülmúlóan igaz a mindörökké a mulandóval szemben. Igaz valóság volt ez szűz Máriában, a mulandó életűben. Igaz valóság ez az Egyház tagjainak életében, akikben a Szentlélek által megfogant és él Jézus. Őáltala lehetünk Isten gyermekei, istenfiak mi is, és imádkozhatjuk gyermekként a Miatyánkot. Máriával mondjuk zárószavát is: "Mindörökké!"
Énekünk zengjen róla: "Benned van irgalom, erőd magasztalom, / Terólad zeng dalom, ragyogj felém!" (EÉ 389,1)
Szerző: Pintér Mihály
L
