Isten, a dicső, fenséges Úr, s Király
Október 20.
Ugyanakkor a mondattól való távolságunk is a liturgiához hasonlít. Felemelkedünk ünnepi magasságba, de egyidejűleg magunk mögött hagyjuk a valódi élet valódi gondjait. Szeretnénk Isten magasságába emelkedni, de nem vesszük észre, hogy Isten nagyon is közöttünk van, a mi alacsonyságunkban.
Pál mondata pontosan tudja ezt. Nem akar ünnepi mondat lenni, sokkal inkább csendes, őszinte hálaadás. Felvonul előtte egész élete. Az az idő, amikor üldözte Krisztust. Aztán az, hogy ennek ellenére hogyan lett apostol, hogyan fogadta el ő t Isten. Egész megmentett életét tárja fel tanítványa előtt.
Számára ez a mondat nem üres liturgia, hanem felszakadó imádság a felé az Isten felé, aki nem hagyta békén, aki kezében tartotta sorsát.
Szavai ott hordozzák a szépséges zsidó jellegzetességeket, de számára ez az Isten már csak Krisztusban fogalmazódhat meg. Krisztusban is mint megfeszítettben. Ha saját életünkre, megmentettségünkre, sorsunkra gondolunk: együtt mondjuk Pállal az áment.
"Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen." (1Tim 1,17)Ez a mondat inkább liturgiának tűnik. Szinte magunk előtt látjuk a szép, egyforma színű ünnepi köntösbe öltözött énekkart, amint a menny hangjait varázsolva közénk zengi ezt az éneket. A lelkek magasztosan követik a dallamot, hiszen ennek a mondatnak dallama is van.
Ugyanakkor a mondattól való távolságunk is a liturgiához hasonlít. Felemelkedünk ünnepi magasságba, de egyidejűleg magunk mögött hagyjuk a valódi élet valódi gondjait. Szeretnénk Isten magasságába emelkedni, de nem vesszük észre, hogy Isten nagyon is közöttünk van, a mi alacsonyságunkban.
Pál mondata pontosan tudja ezt. Nem akar ünnepi mondat lenni, sokkal inkább csendes, őszinte hálaadás. Felvonul előtte egész élete. Az az idő, amikor üldözte Krisztust. Aztán az, hogy ennek ellenére hogyan lett apostol, hogyan fogadta el ő t Isten. Egész megmentett életét tárja fel tanítványa előtt.
Számára ez a mondat nem üres liturgia, hanem felszakadó imádság a felé az Isten felé, aki nem hagyta békén, aki kezében tartotta sorsát.
Szavai ott hordozzák a szépséges zsidó jellegzetességeket, de számára ez az Isten már csak Krisztusban fogalmazódhat meg. Krisztusban is mint megfeszítettben. Ha saját életünkre, megmentettségünkre, sorsunkra gondolunk: együtt mondjuk Pállal az áment.
Szerző: Koczorné Heinemann Ildikó
