"Emeljétek fel fejeteket..." Lk 21,28

Szeptember 30.
"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre..." (1Pt 1,3)
Ezt a gyönyörű vallomást csak olyan ember mondhatta, írhatta, akiben szerelmes lobogás volt az Atya és a Fiú iránt. Ez az ember járt a "forrásnál". Számára a feltámadás nem csupán teológia volt, hanem valóságos élettapasztalás. Erő, tűz, a megmentett élete fölötti öröm. A hit egyszerre bizalom és az újjászületés boldogsága. Az első nemzedékek rajongások nélküli, mégis a halálig menő elkötelezése Jézus iránt itt tetten érhető. Az újjászületett, élő reménységre meghívást kapott ember himnuszszerű vallomása ez a mondat. Bárcsak az én mondatom, a mi mondatunk is lenne, lehetne! Bárcsak a Lélek tüze bennünk is föllobbantaná a megváltás és a hit örömét! Ne hagyjuk, hogy az Örömhír belénk savanyodjon. A ránk nehezedő napi terhek, napi rutinok talán fakítják az evangélium fényét. Merjük magasabbra emelni a tekintetünket, látni a szemmel nem láthatót, mert az evangéliumok Krisztusa ma is ugyan az! Erő, támasz, remény, minden! Mindenkinek.
Szerző: Varsányi Ferenc

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Déli közös ima

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása