A madarász tekintete
Szeptember 28.
És volt valami hihetetlen felismerés az akkori folyamatban, amolyan katarzis, mégpedig az, hogy a keresztyén élet nagyban hasonlít egy hűséges, szenvedélyes madarász életéhez. Szabadnak lenni, felvenni a teremtett világ ritmusát, felelősséget vállalni az életért, és az égre mereszteni a szemünket. A tekintetünket. Ahonnan, ahová, ahol - a perspektívánk van.
"Nézz, nézz az ég felé!" - dúdolhatjuk Charlie slágerét rekedtes hangon magunkban, és közben rádöbbenhetünk arra, hogy életünk akkor tart jó irányba, ha komolyan veszi azt a hangot, amely fentről jön. A Teremtőtől. A mennyei hangot. Ahogyan Saul meghallotta, hogy merre tovább, és merre nem, és fel merte vállalni a "pálfordulás drámáját", úgy mi is lehetünk egy új út vándorai. Új életcéllal, új reménységgel. Akik készek válaszolni az isteni kérdésre, és képesek személyes perspektívának tekinteni a krisztusi utat, valóságot és életet.
Fantasztikus evangélium Jézus óta, hogy az égre tekintve nem kell félnünk többé. Onnan jön a szabadítás, ott van az örök hajlék, ahogyan ő maga ígérte, és oda tart az életünk. Bármilyen sűrű nap is áll(t) előttünk, tekintetünket vessük az égre a mai napon minél többször, hogy egy életre belénk égjen, belénk vésődjön, hogy mit is jelent a madarász tekintete.
"Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem?" (ApCsel 9,3-4)Egyszer, nem is olyan régen egy madarász bácsi temetési igehirdetésére készültem. Sosem fogom elfelejteni azt a vívódást. Felkavart maga az élettörténet és az üzenet. Mert madarásznak lenni nagyon szép hivatás. Felemelő, tiszta, őszinte. Mint egy kisgyermek mosolya vagy könnyei. Sosem gondoltam addig bele, hogy mennyire fantasztikus is kimenni a természetbe, és figyelni a madarakat. Ahogyan megérkeznek. Ahogyan "megszólalnak", ahogyan repülnek. Ritmusa van a szárnycsapkodásoknak, és dallama, ahogyan énekelnek.
És volt valami hihetetlen felismerés az akkori folyamatban, amolyan katarzis, mégpedig az, hogy a keresztyén élet nagyban hasonlít egy hűséges, szenvedélyes madarász életéhez. Szabadnak lenni, felvenni a teremtett világ ritmusát, felelősséget vállalni az életért, és az égre mereszteni a szemünket. A tekintetünket. Ahonnan, ahová, ahol - a perspektívánk van.
"Nézz, nézz az ég felé!" - dúdolhatjuk Charlie slágerét rekedtes hangon magunkban, és közben rádöbbenhetünk arra, hogy életünk akkor tart jó irányba, ha komolyan veszi azt a hangot, amely fentről jön. A Teremtőtől. A mennyei hangot. Ahogyan Saul meghallotta, hogy merre tovább, és merre nem, és fel merte vállalni a "pálfordulás drámáját", úgy mi is lehetünk egy új út vándorai. Új életcéllal, új reménységgel. Akik készek válaszolni az isteni kérdésre, és képesek személyes perspektívának tekinteni a krisztusi utat, valóságot és életet.
Fantasztikus evangélium Jézus óta, hogy az égre tekintve nem kell félnünk többé. Onnan jön a szabadítás, ott van az örök hajlék, ahogyan ő maga ígérte, és oda tart az életünk. Bármilyen sűrű nap is áll(t) előttünk, tekintetünket vessük az égre a mai napon minél többször, hogy egy életre belénk égjen, belénk vésődjön, hogy mit is jelent a madarász tekintete.
Szerző: Gáncs Tamás
