Napi evangélium: február 16. kedd

 A hegyi beszédben Jézus így  szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok,  ne
   szaporítsátok a  szót, mint  a pogányok!  Azt hiszik  ugyanis, hogy  akkor
   nyernek meghallgatást,  ha sokat  beszélnek. Ne  utánozzátok őket!  Hiszen
   mennyei Atyátok tudja, mire  van szükségtek, még  mielőtt kérnétek őt.  Ti
   tehát így imádkozzatok:
   Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
   szenteltessék meg a te neved;
   jöjjön el a te országod;
   legyen meg a te akaratod,
   amint a mennyben, úgy a földön is.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
   és bocsásd  meg  vétkeinket,  miképpen  mi  is  megbocsátunk  az  ellenünk
   vétkezőknek;
   és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
   Mert ha  ti  megbocsátjátok  az  embereknek,  hogy  (ellenetek)  vétettek,
   mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem  bocsátotok
   meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
   Mt 6,7-15


   Böjt, imádság és jócselekedetek  - e három dolog  segít minket a  nagyböjt
   folyamán a lelki  megújulásban. A  mai evangélium az  imádságot állítja  a
   középpontba. Jézus imádkozni tanítja apostolait, elmond egy egyszerű imát,
   amelyet azóta  is a  legtökéletesebb  imának tartunk,  hiszen maga  az  Úr
   tanította nekünk.
   A  Jézus  által  tanított  ima  igazi  újdonsága,  hogy  Istent   Atyámnak
   szólíthatom.  A  szentírástudósok  egyhangúan  állítják,  hogy  a   Jézust
   megelőző időkben soha nem fordult elő az, hogy valaki Istent az ő Atyjának
   szólítsa imájában. Az  ószövetségben ugyan szerepel  az a kifejezés,  hogy
   Isten Izrael népének Atyja, de az sehol, hogy e nép bármelyik tagja  olyan
   személyesen szólítsa meg  Istent, hogy  Atyjának nevezi őt.  Jézus, aki  a
   mennyei Atya Fia, jogosan nevezi Istent  Atyának, az ő Atyjának, de  ennél
   is továbbmegy,  amikor minket is erre vezet-ezzel testvéreinek ismer el.  
"...ő alávetette magát a törvénynek,5hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. 6Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! 7Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú"  Gal 4,6

Abba: apukám, édesapám, apácskám!   (vö: Lk 15,11-32)
   Jézus egész élete odafordulás az Atyához, az Atyának való engedelmesség és
   az Atyával  való szüntelen bensőséges  együttlét, és erre hív minket is..  
   Ha életünkkel Isten  felé fordulunk  és az ő  akaratát teljesítjük,  akkor
  életünkbe a Szentlélek napsugara fog világítani és melegíteni.
  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima