"az Eucharisztiában megtört Krisztus és a megtört ember az ugyanaz."

P. Vértesaljai László interjúja Varga László kaposvári plébánossal az eucharisztikus Jézussal való kapcsolatról, mint szegletkőről  

Laci atya, a következő eucharisztikus világkongresszust Magyarország rendezheti, most másodjára 1938 után. Melyek voltak az első gondolatok és érzések a hír hallatán?

Amikor meghallattam a hírt először, akkor tele lettem örömmel, hogy azt az ajándékot, amit évtizedek óta személyesen is megélek, és a közösségünk is megél, azt most országos és világszinten Magyarországon ünnepelhetjük. Nagyon remélem, hogy mindazt a tapasztalatot, amit az elmúlt évek és évtizedek alatt mi összegyűjtöttünk, azt közkinccsé tehetjük az ünnep alkalmából.   

Melyek ezek a személyes tapasztalatok, meg tudnád osztani velünk?

Pontosan 28 évvel ezelőtt fedeztem fel a szentségimádást és ez lett az életem forrása. Számomra a szentségimádás azt jelenti, hogy szeretettel szemlélem a Titkot. Szeretettel, vagyis hogy mindent megosztok a valóságosan jelenlévő Krisztussal, hiszen ő jobban ismer, mint én saját magamat. Szemlélem, mert befogadni akarom és nem irányítani, sem pedig kisajátítani a saját céljaim és érdekeim mentén, és titokként, mert kimeríthetetlen. Évtizedek óta próbálom én is kimeríteni ezt a titkot, de egyre bőségesebb. A közösségünk életében ez ugyanolyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, mely – ahogy a zsoltárokban és Jeremiásnál olvassuk – mindig a kellő időben termi meg a gyümölcseit. Minden helyen, ahol szolgáltam és ahol végeztem a szentségimádást, először egyedül kezdtem aztán a közösséggel folytattam. (Kaposváron) a Szent Imre templom 1998 január eleje óta egész nap nyitva van és folyamatosan megy a szentségimádás és jönnek az emberek. Úgy gondolom, ebből fakad az élet, mert a szentháromságos közösséggel való közösség az mindig közösségeket szül, mindig a kellő időben. Azt a közösséget, amire az egyháznak itt és most szüksége van. A harmadik nagy gyümölcs pedig az, hogy az Eucharisztiában megtört Krisztus és a megtört ember az ugyanaz. Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, mondja Jézus, azt nekem tettétek és amikor ezt a kettőt együtt látjuk és együtt ünnepeljük, akkor ebből mindig az irgalmasság testi-lelki cselekedetei fakadnak. Ez most különösen nagy ajándék, hogy az irgalmasság évét ünnepelhetjük. Talán épp ebben a három szempontban tudnám összefoglalni, hogy mit jelent nekem a szentségimádás. 

Akkor ezen gondolatok jegyében, mit tudnál aláhúzni, hogy honnét induljunk ki, az egész magyar katolikus egyház és benne azok a felelős személyek, akik próbálják megtervezni és előkészíteni az előttünk álló négy évet, a nagy ünnepi eseményre, 2020-ra?

Van egy fölülről jövő szervezés, ami azt hiszem már elindult. Az alulról való szervezés, úgy gondolom, hogy minél több olyan templom vagy közösség kell, ahol beindul vagy folytatódik a napi szentségimádás, hogy rátaláljanak erre a forrásra, az élő víz forrására, elsősorban a katolikusok, de az a tapasztalatom, hogy mások is jönnek, nem csak a katolikus keresztények. Mert vágyakoznak, mindannyian vágyakoznak az emberek az Isten után és ha segítjük őket lelki-spirituális találkozáshoz, amiben az egyik leggazdagabb ajándék nekünk az Eucharisztia, akkor rá fognak találni. Nagyon remélem, hogy a 2020-ig hátralevő időben kiterjed az egész országban a szentségimádás gyakorlata, és így aztán szellemi-lelki síkon is elő lesz készítve alulról.

Laci atya, mit a jelent a szentségimádás konkrét formája, számodra, illetve nálatok? Ez inkább egyéni személyes szemlélődést jelent az Úr Jézus jelenlétében vagy vezetett közösségi imádkozást?

Ez leginkább egyéni és csendes. Azt szoktam kérni azoktól, akik bejönnek a templomba, hogy ne imádkozzatok hangosan és ne énekeljetek hangosan! Mert nem az a fontos amit mi mondunk Jézusnak, hanem az a fontos, amit ő mond nekünk. Azt meg kell hallanunk! Ha állandóan mondjuk az imánkat, vagy állandóan mondom a magamét, akkor nem hallom meg, hogy ő mit mond. A mi gyakorlatunkban ez teljesen csendes jelenlét, és ezt is tanulnunk kell, a jelenlétet, a csendet is, hogy le tudjuk csendesíteni a szívünket is. Ne csak a templom legyen csendes,  hanem a szívünket is le tudjuk csendesíteni, hogy hallhatóvá váljon a szeretet diszkrét hangja. És végül meg kell tanulni jelen lenni! Ez a legnehezebb feladat, mert vagy a múltban kotorászunk és rakosgatjuk az emlékeinket, vagy tervezünk. Tehát nem vagyunk jelen, Isten pedig örök Jelen,  Jelen-Lét és ezt Tőle el lehet tanulni. Akkor így be tudjuk fogadni Őt a jelenlétben, és ami a legnagyobb ajándék, hogy amikor ez működik, akkor ez meghosszabbodik és a jelenlét valóság lesz, a leghétköznapibb, a legprofánabb körülmények között is.

Nagyon köszönöm, ezt a nagyon értékes személyes vallomást és beszámolót és hadd kérjek egy nagyot a gyülekezetedtől: Imádkozzatok az Úr színe előtt, hogy Magyarországon minél több közösség találjon rá erre a személyes kapcsolatra az Úr Jézus Krisztussal és ez adjon nekünk egy nagy benső megújulást és lelki töltekezést. Köszönöm a beszélgetést.

Én is köszönöm, imádkozunk!