"mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja"
Szeptember 11.
Pál apostol itt nem egy igazságos elosztó rendszerről beszél, amely figyelmen kívül hagyna minden egyéni, területi vagy közösségi adottságot. Van különbség. Van görög kultúra és van zsidó. És van iszlám és buddhista. Van afrikai, van ázsiai, van európai, dél-amerikai, óceániai, és lehetne még hosszan sorolni.
Hol van az egység? Hol tűnik el a különbség? Ott, abban, hogy Isten az Ura minden népnek, nemzetnek, egyénnek. Ez azt is jelenti, hogy ő egyedi, különleges közösségi utakat ad. Bőkezűsége megmutatkozik a különbözőségekben is. Különleges adottságokban: nyelv, kultúra, történelem. Bőkezűsége megmutatkozik abban is, hogy milyen eltérően gondoskodik népek élelmezéséről. Keveset ismerünk és használunk ezekből! Más és más konyha, szokások, hasznosított ismeretek.
A különbségek ott és abban tűnnek el igazán, amikor segítségül hívja valaki Istent mint az Urat. Aki megtapasztalta a kicsiért való hálaadás útján, hogy Isten milyen bőkezű, az képes másokat is gazdagítani.
Aki pedig nem tud így Istentől kérni, az csak vágyaiban, elégedetlenségében bővölködik. Szívében haragot forral. Igazságtalanságot kiált és követelőzik. Pedig Isten hozzá is közel van. De a kérni nem tudó büszke csak jogot formál. "...nekem a kérés nagy szégyen, / adjon úgyis, ha nem kérem" - mondja Nagy László Adjon az Isten című versében. Szégyenné lett kérni, mert akkor el kell ismerni, hogy ő az Úr. Weöres Sándor is felismerte a bennünk lakó ősbűnt, a kígyó által megigézett büszke emberét: "olyanná lesztek, mint Isten". "Nyársat nyeltem én, / Derekam kemény: / Mért nem szabad súlyod alatt / Meghajolnom, Istenem?"
Ezen a napon különösképpen is tanulnunk kell, hogy Isten nem haragunkat, elégedetlenségünket, egymástól való elhatárolódásunkat akarja. Nem ellenségeskedést. Nem pusztulást. Hanem hogy mindenki megismerje az ő bőkezűségét. Kérjetek! Imádkozzatok! Békességgel, türelemmel, megbocsátással, Istenben mint mindenek Urában való bizalommal. Elégedettség, megelégítettség honnan jő a nyugtalan, békétlen világba, emberszívekbe? Igénkben ott a válasz.
"Te, aki annyi mindent adtál már nékünk, / Kérünk adj még hálás szívet is."
Szerző: Pintér Mihály
"Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja." (Róm 10,12
Különleges ez a nap. Terrortámadások sokkoló képei, hírei 2001-ből. Azóta ismét háborúban áll az USA. Szövetségében mi, magyarok is részt veszünk békefenntartásban, újjáépítésben. Tábori lelkészként magam is szolgáltam fél évig Afganisztánban. Osztottam úrvacsorát amerikai katonáknak is. Közülük egy rövidesen súlyos sérülést szenvedett. Járőr társával együtt imádkoztunk a felépüléséért.Mélységes a szegénység Afganisztánban az európai színvonalhoz képest. Ezt tudva, éppen ezen a napon könnyen megkérdőjelezhetnénk igénk igazságát. Nincs különbség nép és nép között? Ország és ország között? Földrész és földrész között? Valóban bőkezű Isten mindenkihez? Van-e, lesz-e társadalmi, gazdasági igazságosság?
Pál apostol itt nem egy igazságos elosztó rendszerről beszél, amely figyelmen kívül hagyna minden egyéni, területi vagy közösségi adottságot. Van különbség. Van görög kultúra és van zsidó. És van iszlám és buddhista. Van afrikai, van ázsiai, van európai, dél-amerikai, óceániai, és lehetne még hosszan sorolni.
Hol van az egység? Hol tűnik el a különbség? Ott, abban, hogy Isten az Ura minden népnek, nemzetnek, egyénnek. Ez azt is jelenti, hogy ő egyedi, különleges közösségi utakat ad. Bőkezűsége megmutatkozik a különbözőségekben is. Különleges adottságokban: nyelv, kultúra, történelem. Bőkezűsége megmutatkozik abban is, hogy milyen eltérően gondoskodik népek élelmezéséről. Keveset ismerünk és használunk ezekből! Más és más konyha, szokások, hasznosított ismeretek.
A különbségek ott és abban tűnnek el igazán, amikor segítségül hívja valaki Istent mint az Urat. Aki megtapasztalta a kicsiért való hálaadás útján, hogy Isten milyen bőkezű, az képes másokat is gazdagítani.
Aki pedig nem tud így Istentől kérni, az csak vágyaiban, elégedetlenségében bővölködik. Szívében haragot forral. Igazságtalanságot kiált és követelőzik. Pedig Isten hozzá is közel van. De a kérni nem tudó büszke csak jogot formál. "...nekem a kérés nagy szégyen, / adjon úgyis, ha nem kérem" - mondja Nagy László Adjon az Isten című versében. Szégyenné lett kérni, mert akkor el kell ismerni, hogy ő az Úr. Weöres Sándor is felismerte a bennünk lakó ősbűnt, a kígyó által megigézett büszke emberét: "olyanná lesztek, mint Isten". "Nyársat nyeltem én, / Derekam kemény: / Mért nem szabad súlyod alatt / Meghajolnom, Istenem?"
Ezen a napon különösképpen is tanulnunk kell, hogy Isten nem haragunkat, elégedetlenségünket, egymástól való elhatárolódásunkat akarja. Nem ellenségeskedést. Nem pusztulást. Hanem hogy mindenki megismerje az ő bőkezűségét. Kérjetek! Imádkozzatok! Békességgel, türelemmel, megbocsátással, Istenben mint mindenek Urában való bizalommal. Elégedettség, megelégítettség honnan jő a nyugtalan, békétlen világba, emberszívekbe? Igénkben ott a válasz.
"Te, aki annyi mindent adtál már nékünk, / Kérünk adj még hálás szívet is."
Szerző: Pintér Mihály
