Kövessük az őskeresztények példáját!
Szeptember 2.
A növekvő gyülekezet kulcsa az Isten színe előtti egyetértés. Bár akkor is voltak különbségek az emberek között, a templomban ezek mégis eltűntek. Ha Isten előtt egy közösség együtt tud bűnt vallani, együtt tudják kimondani a "megbocsátok" bűvös szavát, akkor a Lélek egybeolvasztja hitben az embereket. Az Isten megbocsátását átélő közösség indul fejlődésnek, hitbeli növekedésnek. A bűnbánat mellett a hálaadás is nagy összekötő erő egy gyülekezetben. Elkeseredés helyett inkább nyíljon hálaadásra a szánk, és akkor megint át fogjuk élni a Lélek egységet teremtő, hitet erősítő munkáját. Az állhatatos templomba járásból, a közösségi lét megéléséből indul ki a lelki növekedés. A templomból az út hazavezet. A keresztények otthon, házukban is fontosnak tartják a feltámadott Úrral való közösséget. Az otthon a megbocsátás és az Úrral való közösség helye lesz minden családnál. A család életének középpontjába Krisztus kerül. Bűnbánattal kell gondolnunk arra, hogy ma családjainkban mi minden más kerül Krisztus helyett a középpontba. A közösségnek és az egyetértésnek vonzó ereje van, a széthúzásnak és veszek edésnek pedig romboló ereje. Azért kedvelte a nép az első keresztényeket, mert szerették egymást, felelősséggel és hitben hordozták az elesettet. Ha szeretet és Isten előtti egyetértés van családjainkban és gyülekezeteinkben, akkor örömmel és vágyakozva fognak közösségeinkre nézni a most még távol élő emberek. Vonzóvá és növekvő közösséggé akkor válunk, ha sem templomainkból, sem otthonainkból nem tűnik el a szeretet és az hitbeli egység, hanem mint világító fényforrás világít sötét világunkban.
"Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel." (ApCsel 2,46-47)A kezdetekbe kapunk bepillantást. Az ősgyülekezet életének egy pillanatképe villan fel előttünk. Együtt a gyülekezet Isten színe előtt imádságban, dicséretben, majd házanként úrvacsorai közösségben. Isten Lelke munkálkodik, a gyülekezet növekszik. Mindenki részt vesz az apostoli tanításban, a közösségben. Mindenük közös volt, nem volt különbség a gyülekezeti tagok között. A fejlődő, növekedő ősgyülekezet példaképpen állhat előttünk el-elfogyó gyülekezeteinkben, növekedésre váró egyházunkban.
A növekvő gyülekezet kulcsa az Isten színe előtti egyetértés. Bár akkor is voltak különbségek az emberek között, a templomban ezek mégis eltűntek. Ha Isten előtt egy közösség együtt tud bűnt vallani, együtt tudják kimondani a "megbocsátok" bűvös szavát, akkor a Lélek egybeolvasztja hitben az embereket. Az Isten megbocsátását átélő közösség indul fejlődésnek, hitbeli növekedésnek. A bűnbánat mellett a hálaadás is nagy összekötő erő egy gyülekezetben. Elkeseredés helyett inkább nyíljon hálaadásra a szánk, és akkor megint át fogjuk élni a Lélek egységet teremtő, hitet erősítő munkáját. Az állhatatos templomba járásból, a közösségi lét megéléséből indul ki a lelki növekedés. A templomból az út hazavezet. A keresztények otthon, házukban is fontosnak tartják a feltámadott Úrral való közösséget. Az otthon a megbocsátás és az Úrral való közösség helye lesz minden családnál. A család életének középpontjába Krisztus kerül. Bűnbánattal kell gondolnunk arra, hogy ma családjainkban mi minden más kerül Krisztus helyett a középpontba. A közösségnek és az egyetértésnek vonzó ereje van, a széthúzásnak és veszek edésnek pedig romboló ereje. Azért kedvelte a nép az első keresztényeket, mert szerették egymást, felelősséggel és hitben hordozták az elesettet. Ha szeretet és Isten előtti egyetértés van családjainkban és gyülekezeteinkben, akkor örömmel és vágyakozva fognak közösségeinkre nézni a most még távol élő emberek. Vonzóvá és növekvő közösséggé akkor válunk, ha sem templomainkból, sem otthonainkból nem tűnik el a szeretet és az hitbeli egység, hanem mint világító fényforrás világít sötét világunkban.
Szerző: Tóth Attila
