Az első szeretet tüze
Szeptember 5.
Sokszor mondjuk, hogy szeretjük Istent. De hogyan, mennyire? Talán úgy, hogy olvassuk igéjét, imádkozunk, eljárunk a gyülekezeti alkalmakra, és esetleg anyagilag is hozzájárulunk a gyülekezet fenntartásához? Amikor így élünk és teszünk, az vajon azért van, mert valóban Istent szeretjük? Ezek a cselekedeteink inkább arról tanúskodnak, hogy önmagunkat szeretjük, mert titokban azt várjuk Istentől, hogy szeressen minket ezekért az "áldozatainkért". Ő azonban nem a cselekedeteinkért szeret, és nem viszontszeret minket, hanem úgy szeret, ahogyan ember nem képes szeretni. Az igazi szeretet az a páratlan tett, amelyet Jézus cselekedett értünk, mert halálával eltörölte bűneinket, és megnyitotta előttünk Isten országának kapuját. Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen itt a földön és halálunk után is. Krisztus halála nemcsak ablak, amelyen át megpillanthatjuk Isten szeretetét, hanem forrás is, amelyből előtört és patakzik az Isten szeretete, az ő kegyelméből még ma is. Így szeret az Isten, és mi ebből merítve próbálkozunk szeretni. A mi szeretetünk csak emberi szeretet Isten iránt és mások iránt is, ami talán nem is érdemli meg ezt a nevet, hiszen az érdek, az önzés irányítja még a szeretetünket is. Alázattal csak annyit kérhetünk, hogy az a felfoghatatlan szeretet, amely Istenből árad, tartson meg továbbra is szeretetében, takarja el vétkeinket, és könyörüljön rajtunk.
"Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4,10)"Az ő szeretete olyan nagy, hogy fel sem mérhetem, nem tudja felfogni az emberi értelem. Mikor bűneim súlya alatt a Golgotára ment, meghalt azért, hogy én örökké éljek. Ő Jézus, ő Jézus, ő Jézus, Megváltóm!" Ez a gyerekének jutott eszembe igénk kapcsán.
Sokszor mondjuk, hogy szeretjük Istent. De hogyan, mennyire? Talán úgy, hogy olvassuk igéjét, imádkozunk, eljárunk a gyülekezeti alkalmakra, és esetleg anyagilag is hozzájárulunk a gyülekezet fenntartásához? Amikor így élünk és teszünk, az vajon azért van, mert valóban Istent szeretjük? Ezek a cselekedeteink inkább arról tanúskodnak, hogy önmagunkat szeretjük, mert titokban azt várjuk Istentől, hogy szeressen minket ezekért az "áldozatainkért". Ő azonban nem a cselekedeteinkért szeret, és nem viszontszeret minket, hanem úgy szeret, ahogyan ember nem képes szeretni. Az igazi szeretet az a páratlan tett, amelyet Jézus cselekedett értünk, mert halálával eltörölte bűneinket, és megnyitotta előttünk Isten országának kapuját. Az egyetlen bűntelen meghalt azért, hogy nekünk életünk legyen itt a földön és halálunk után is. Krisztus halála nemcsak ablak, amelyen át megpillanthatjuk Isten szeretetét, hanem forrás is, amelyből előtört és patakzik az Isten szeretete, az ő kegyelméből még ma is. Így szeret az Isten, és mi ebből merítve próbálkozunk szeretni. A mi szeretetünk csak emberi szeretet Isten iránt és mások iránt is, ami talán nem is érdemli meg ezt a nevet, hiszen az érdek, az önzés irányítja még a szeretetünket is. Alázattal csak annyit kérhetünk, hogy az a felfoghatatlan szeretet, amely Istenből árad, tartson meg továbbra is szeretetében, takarja el vétkeinket, és könyörüljön rajtunk.
Szerző: Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi
