Robert Sarah: A csönd ereje 205. gondolat
Szent János Krisztusnak a szenvedése előtti lelki magányát és csöndjét hangsúlyozza. A kezdet óta egyedül van, mert ő Isten. Egyedül van, mert senki nem tudja megérteni. Szent János állítja, hogy tanítványai nagy számban elhagyták, mert az Eucharisztiáról szóló beszéde és az evangélium következményei túlhaladták őket.
Ma egyes papok teljesen semmibe veszik az Eucharisztiát. Úgy tekintik a szentmisét, mint egy beszélgetős bankettet, ahol a Jézus tanításához hűséges hívek, az újraházasodott elváltak, a házasságtörők, a szentmisén résztvevő meg nem keresztelt turisták, nagy ismeretlen tömegek megkülönböztetés nélkül odajárulhatnak Krisztus testéhez és véréhez. Az Egyháznak sürgősen meg kell vizsgálnia ezeknek a több ezer főből álló hatalmas eucharisztikus ünnepléseknek az egyházi és pasztorációs célszerűségét. Nagy a veszélye annak, hogy az Eucharisztia, "hitünk szent titka" átalakul közönséges vásárrá és Krisztus testének és drága vérének megszentségtelenítésévé. A papok úgy osztják ki a szent színeket, hogy senkit sem ismernek, és Jézus testét adják mindenkinek, keresztény és nem keresztény közötti különbségtétel nélkül. Ezáltal a szent eucharisztikus áldozat megszentségtelenítésében vesznek részt. Az Egyházban a hatalom gyakorlói bűnössé válnak a tudatos bűnpártolás által, mert engedik a szentségtörést és Krisztus testének megszentségtelenítését ezeken a gigantikus és nevetséges önünnepléseken, ahol oly kevesen fogják föl, hogy "az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön" (1Kor 11,26)
A Jézus "emlékezetéhez" hű papok inkább a mise ünneplési szempontját és a testvéri közösséget hangoztatják, mint Krisztus véres keresztáldozatát. Sajnos ma már nem fontos a belső hozzáállás és annak szükségessége, hogy kiengesztelődjünk Istennel, elfogadva, hogy megtisztítson minket a gyónás szentségében. Egyre inkább elfedjük Szent Pálnak a korintusi hívekhez intézett figyelmeztetését: "Aki méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét...mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza. Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak." (1Kor 11,27;29-30
De hogyan szedjük össze magunkat a csöndben és az imádásban, mint Mária a kereszt
alatt Isten előtt, aki minden egyes szentmise alatt meghal bűneinkért? Hogyan tartsuk magunkat csöndben és hálaadásban a mindenható Isten előtt, aki szenved a mi lázadásaink, közömbösségünk és hűtlenségeink miatt?
Túl gyakran a saját felszinünkön élünk ahhoz, hogy megértsük, mit ünneplünk. Az Eucharisztiában Krisztus valóságos jelenlétébe vetett hit hiánya szentségtöréshez vezethet. Jézust elszigeteli a farizeusok növekvő gőgje, akik egyre erősebb szövetséget alkotnak ellene, arra kötelezve hallgatóit, hogy különüljenek el tőle. Manapság keresztények csoportosulnak, hogy eltávolítsák Jézust és tanítását azoktól, akik becsületesen keresik az igazságot. Egyre inkább egyedül marad az emberek között, akik gyűlölik, vagy nem tudják, hogyan szeressék, mert képtelenek fölismerni őt olyannak, amilyen. De mindig van egy kisded nyáj, amely megismerni és szeretni akarja.
Az embernek elkerülhetetlenül kötelessége újra fölfedezni a Húsvétot, amelyet minden szentmisében ünneplünk. Húsvét kegyelme mélységes csönd mérhetetlen nagy békesség és tiszta íz a lélekben. Az ég megizlelése, távol minden zűrzavaros vallási izgatottságtól. Húsvét szemlélése nem szellemi részegségben, hanem a lélek szegénységében áll, Isten csöndes fölfedezésében. Bárcsak a szentmise az lehetne minden reggel, ami volt a Golgotán és Húsvét reggelén! Bárcsak az imádságok olyan tiszták lehetnének, hogy a föltámadt Krisztus mindig bennem ragyoghatna, a maga húsvéti egyszerűségében...
Húsvét jelenti az élet győzelmét a halál fölött, Krisztus csöndjének győzelmét a gyűlölet és a hazugság óriási zaja fölött. Krisztus belép az örök csöndbe. Az Egyháznak most folytatnia kell Jézus küldetését a mindennapi szenvedésen és halálon keresztül a csöndben, az imádságban, a könyörgésben és nagy hűségben.
Ma egyes papok teljesen semmibe veszik az Eucharisztiát. Úgy tekintik a szentmisét, mint egy beszélgetős bankettet, ahol a Jézus tanításához hűséges hívek, az újraházasodott elváltak, a házasságtörők, a szentmisén résztvevő meg nem keresztelt turisták, nagy ismeretlen tömegek megkülönböztetés nélkül odajárulhatnak Krisztus testéhez és véréhez. Az Egyháznak sürgősen meg kell vizsgálnia ezeknek a több ezer főből álló hatalmas eucharisztikus ünnepléseknek az egyházi és pasztorációs célszerűségét. Nagy a veszélye annak, hogy az Eucharisztia, "hitünk szent titka" átalakul közönséges vásárrá és Krisztus testének és drága vérének megszentségtelenítésévé. A papok úgy osztják ki a szent színeket, hogy senkit sem ismernek, és Jézus testét adják mindenkinek, keresztény és nem keresztény közötti különbségtétel nélkül. Ezáltal a szent eucharisztikus áldozat megszentségtelenítésében vesznek részt. Az Egyházban a hatalom gyakorlói bűnössé válnak a tudatos bűnpártolás által, mert engedik a szentségtörést és Krisztus testének megszentségtelenítését ezeken a gigantikus és nevetséges önünnepléseken, ahol oly kevesen fogják föl, hogy "az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön" (1Kor 11,26)
A Jézus "emlékezetéhez" hű papok inkább a mise ünneplési szempontját és a testvéri közösséget hangoztatják, mint Krisztus véres keresztáldozatát. Sajnos ma már nem fontos a belső hozzáállás és annak szükségessége, hogy kiengesztelődjünk Istennel, elfogadva, hogy megtisztítson minket a gyónás szentségében. Egyre inkább elfedjük Szent Pálnak a korintusi hívekhez intézett figyelmeztetését: "Aki méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét...mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza. Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak." (1Kor 11,27;29-30
De hogyan szedjük össze magunkat a csöndben és az imádásban, mint Mária a kereszt
alatt Isten előtt, aki minden egyes szentmise alatt meghal bűneinkért? Hogyan tartsuk magunkat csöndben és hálaadásban a mindenható Isten előtt, aki szenved a mi lázadásaink, közömbösségünk és hűtlenségeink miatt?
Túl gyakran a saját felszinünkön élünk ahhoz, hogy megértsük, mit ünneplünk. Az Eucharisztiában Krisztus valóságos jelenlétébe vetett hit hiánya szentségtöréshez vezethet. Jézust elszigeteli a farizeusok növekvő gőgje, akik egyre erősebb szövetséget alkotnak ellene, arra kötelezve hallgatóit, hogy különüljenek el tőle. Manapság keresztények csoportosulnak, hogy eltávolítsák Jézust és tanítását azoktól, akik becsületesen keresik az igazságot. Egyre inkább egyedül marad az emberek között, akik gyűlölik, vagy nem tudják, hogyan szeressék, mert képtelenek fölismerni őt olyannak, amilyen. De mindig van egy kisded nyáj, amely megismerni és szeretni akarja.
Az embernek elkerülhetetlenül kötelessége újra fölfedezni a Húsvétot, amelyet minden szentmisében ünneplünk. Húsvét kegyelme mélységes csönd mérhetetlen nagy békesség és tiszta íz a lélekben. Az ég megizlelése, távol minden zűrzavaros vallási izgatottságtól. Húsvét szemlélése nem szellemi részegségben, hanem a lélek szegénységében áll, Isten csöndes fölfedezésében. Bárcsak a szentmise az lehetne minden reggel, ami volt a Golgotán és Húsvét reggelén! Bárcsak az imádságok olyan tiszták lehetnének, hogy a föltámadt Krisztus mindig bennem ragyoghatna, a maga húsvéti egyszerűségében...
Húsvét jelenti az élet győzelmét a halál fölött, Krisztus csöndjének győzelmét a gyűlölet és a hazugság óriási zaja fölött. Krisztus belép az örök csöndbe. Az Egyháznak most folytatnia kell Jézus küldetését a mindennapi szenvedésen és halálon keresztül a csöndben, az imádságban, a könyörgésben és nagy hűségben.
