Robert Sarah: A csönd ereje 197. gondolat
Jézus csöndje rendkívül szívbemarkoló legfőbb áldozatának pillanatában. Csak egyszer szól Pilátus kérdésére válaszolva: "Király vagy te? Mit tettél?" Jézus így felel: "Az én országom nem e világból való." Országába belefoglalja Ábrahámot, Izsákot, Jákobot, Keresztelő Szent Jánost, az Ég minden szentjét, de tanítványainak közösségét is, és akik az Egyházat alkotják. Bár ez utóbbiak a világban vannak, de nem a világból valók. Jézus háromszor ismétli Pilátusnak, hogy az Ő országa nem e világból való (vö. Jn 18,36), mert úgy érzékelte, hogy Pilátus szerette volna megtudni és megvédeni az igazságot: Pilátus meg van győződve Jézus ártatlanságáról, de engedi magát letarolni a gyűlölettől fűtött ordibálások és vádak által. Megtudva, hogy Jézus galileai, elhatározza, hogyí rábízza Heródes Antipászra, Galilea provinciájának negyedes fejedelmére. A főpapok és írástudók jelen vannak, és megtetézik vádjaikat, hogy kiharcolják Heródes ítéletét. Jézust sokféle rosszal vádolják minden alap nélkül. A fellebbezések között ott van Jézus szentségtörő kijelentése, hogy szándékozik lebontani a templomot, és hogy ő az Isten fia. Heródest Jézus ellen azzal is felizgatják, hogy ordítozva hangoztatják: Krisztus és Keresztelő János egyetértettek annak leleplezésében, hogy Heródes saját testvérének, Fülöpnek a feleségével, Heródiással folytat házasságtörő kapcsolatot.
Heródes ugyanis elvette Fülöp feleségét. A helyzetet még az is súlyosbította, hogy emlékeztették arra, miszerint Jézus dicsérte Keresztelő Jánost, amikor beszédében nyilvánosan védelmébe vette (vö. Mt 11,9-11). Sőt, Jézus semmi tiszteletet nem mutatott a negyedes fejedelem iránt, őt gyalázva "rókának" nevezte (vö. Lk13,32). Ott vannak a papok és az írástudók: mérgesen és acsarkodva vádolják Jézust (vö. Lk 23,10). Heródes és udvaroncai megvetéssel bánnak vele és gúnyt űznek belőle (vö.Lk23,11). "De Jézus semmit sem felelt." (Lk23,9) Jézus nem akart válaszolni Heródesnek, mert úgy tekintette, mint buja és erkölcstelen embert, aki annyira irtózik az igazságtól, hogy levágatja Keresztelő János fejét, aki Jézus Krisztus hangja volt, mert ő eléje tárta az igazságot. Miért ne tartotta volna be az Úr a csöndet az előtt, aki elvette az ő hangjának (Jánosnak) az életét?
Heródes visszaküldi Jézust "Pilátushoz, aki ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, és így szólt hozzájuk: <Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Ha ez az ember áthágta volna a ti törvényeteket, Heródes, aki ismeri azt és vallja, tudta volna. Ám Jézus semmi vétket nem követett el sem a ti törvényetek ellen, sem a rómaiak törvénye ellen. Ha azonban nektek okot adott valami túlkapással arra, hogy felbőszültetek ellene, megfenyítem és elbocsátom." (Lk 23,14-16)
A főpapok és a vének mindezen hazug vádaskodásaira Jézus semmit sem felel, mert azok csupán elszabadult orditozások, zavar, irigység és gyűlölet voltak (vö. Mt 27,12-14). Jézus hallgatással fejezte ki megvetését a hazugságok iránt. Ő, aki maga az igazság, a világosság és az egyetlen út, amely az Életre vezet. Ügyének nincs szüksége védelemre. Az igazságot és a világosságot nem védik: ragyogásuk egyben saját védekezésük. Ez a következőket mondatja Szent Ambrussal: Az Urat vádolják, ő hallgat. Joggal hallgat, mert nem szorul védelemre. Azok óhajtják a védelmet, akik attól félnek, hogy legyőzetnek. Tehát a hallgatással nem a vádaskodást igazolja, hanem cáfolat nélkül megveti azt."
Pilátust megdöbbenti Jézus csöndje és nyugalma: "Nem hallod, mi mindennel vádolnak téged?" (Mt 27,13) Jézus olyan megzavarhatatlan, nyugodt és békés, hogy azt lehetne hinni, nem is hallja a gyűlölettől megittasult tömeg orditozásait. De emlékezzünk csak, hogy írva van: "Én pedig, mint a süket, nem hallottam semmit, és mint a néma, ki fel nem nyitja száját. És olyan lettem, mint a nem-halló ember, akinek szájában nincsen ellentmondás. Mert, Uram, én tebenned bíztam, te meghallgatsz engem, én Uram, Istenem. Én mondtam: <ne örüljön rajtam soha az ellenség {...}, mikor megtántorodnak lábaim!>" (Zsolt 37,14-16)
Pilátus is hozzáteszi: "Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak." Mk15,4) És az Úr nem felel semmit, úgy , hogy "ezen a helytartó igen meglepődött". (Mt 27,14)
Nem értette ennek a rendkívüli csöndnek az okát. Szemben találta magát Isten csöndjével az esztelen gyűlölettől megittasult emberek ordításai közepette. Legalább a papoknak kellene emlékezniük arra, ami írva van Izajás könyvében: "Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh,. amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában.." (Iz 53,7-9)
Jézussal éltünk Pilátus, Heródes előtt, a főpapok, a vének és a tömeg uszítása közepette. Ez az esemény megdöbbentőnek és botrányosnak tűnhet, de egy tant és egy tanítást foglal magába számunkra: Jézus iskolájában tágra nyílt szívvel, értelemmel és akarattal hagyjuk Istent, hogy bevezessen az ő csöndjébe, és megtanuljunk kitartóan szeretni és élni ugyanabban a csöndben.
Heródes ugyanis elvette Fülöp feleségét. A helyzetet még az is súlyosbította, hogy emlékeztették arra, miszerint Jézus dicsérte Keresztelő Jánost, amikor beszédében nyilvánosan védelmébe vette (vö. Mt 11,9-11). Sőt, Jézus semmi tiszteletet nem mutatott a negyedes fejedelem iránt, őt gyalázva "rókának" nevezte (vö. Lk13,32). Ott vannak a papok és az írástudók: mérgesen és acsarkodva vádolják Jézust (vö. Lk 23,10). Heródes és udvaroncai megvetéssel bánnak vele és gúnyt űznek belőle (vö.Lk23,11). "De Jézus semmit sem felelt." (Lk23,9) Jézus nem akart válaszolni Heródesnek, mert úgy tekintette, mint buja és erkölcstelen embert, aki annyira irtózik az igazságtól, hogy levágatja Keresztelő János fejét, aki Jézus Krisztus hangja volt, mert ő eléje tárta az igazságot. Miért ne tartotta volna be az Úr a csöndet az előtt, aki elvette az ő hangjának (Jánosnak) az életét?
Heródes visszaküldi Jézust "Pilátushoz, aki ismét összehívta a főpapokat, a véneket és a népet, és így szólt hozzájuk: <Elém vezettétek ezt az embert, mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. És Heródes sem, mert lám, visszaküldte hozzám. Láthatjátok, semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. Ha ez az ember áthágta volna a ti törvényeteket, Heródes, aki ismeri azt és vallja, tudta volna. Ám Jézus semmi vétket nem követett el sem a ti törvényetek ellen, sem a rómaiak törvénye ellen. Ha azonban nektek okot adott valami túlkapással arra, hogy felbőszültetek ellene, megfenyítem és elbocsátom." (Lk 23,14-16)
A főpapok és a vének mindezen hazug vádaskodásaira Jézus semmit sem felel, mert azok csupán elszabadult orditozások, zavar, irigység és gyűlölet voltak (vö. Mt 27,12-14). Jézus hallgatással fejezte ki megvetését a hazugságok iránt. Ő, aki maga az igazság, a világosság és az egyetlen út, amely az Életre vezet. Ügyének nincs szüksége védelemre. Az igazságot és a világosságot nem védik: ragyogásuk egyben saját védekezésük. Ez a következőket mondatja Szent Ambrussal: Az Urat vádolják, ő hallgat. Joggal hallgat, mert nem szorul védelemre. Azok óhajtják a védelmet, akik attól félnek, hogy legyőzetnek. Tehát a hallgatással nem a vádaskodást igazolja, hanem cáfolat nélkül megveti azt."
Pilátust megdöbbenti Jézus csöndje és nyugalma: "Nem hallod, mi mindennel vádolnak téged?" (Mt 27,13) Jézus olyan megzavarhatatlan, nyugodt és békés, hogy azt lehetne hinni, nem is hallja a gyűlölettől megittasult tömeg orditozásait. De emlékezzünk csak, hogy írva van: "Én pedig, mint a süket, nem hallottam semmit, és mint a néma, ki fel nem nyitja száját. És olyan lettem, mint a nem-halló ember, akinek szájában nincsen ellentmondás. Mert, Uram, én tebenned bíztam, te meghallgatsz engem, én Uram, Istenem. Én mondtam: <ne örüljön rajtam soha az ellenség {...}, mikor megtántorodnak lábaim!>" (Zsolt 37,14-16)
Pilátus is hozzáteszi: "Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak." Mk15,4) És az Úr nem felel semmit, úgy , hogy "ezen a helytartó igen meglepődött". (Mt 27,14)
Nem értette ennek a rendkívüli csöndnek az okát. Szemben találta magát Isten csöndjével az esztelen gyűlölettől megittasult emberek ordításai közepette. Legalább a papoknak kellene emlékezniük arra, ami írva van Izajás könyvében: "Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh,. amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában.." (Iz 53,7-9)
Jézussal éltünk Pilátus, Heródes előtt, a főpapok, a vének és a tömeg uszítása közepette. Ez az esemény megdöbbentőnek és botrányosnak tűnhet, de egy tant és egy tanítást foglal magába számunkra: Jézus iskolájában tágra nyílt szívvel, értelemmel és akarattal hagyjuk Istent, hogy bevezessen az ő csöndjébe, és megtanuljunk kitartóan szeretni és élni ugyanabban a csöndben.
