Robert Sarah: A csönd ereje 202. gondolat
A sötétségnek a világosság feletti győzelme három napon át sűrű csönddel és rettenetes szorongással borítja be a földet. Meghalt a Messiás, és úgy látszik, eltűnésének csöndje az utolsó szó. Isten maga is csöndesnek tűnt. Szent Fia egyedül érezte magát kiszolgáltatva a kereszt borzalmainak. Íme, földi élete legszörnyűbb pillanata. A halál szélén volt. Elveszítette erejét és vérét. De akkor, mikor már csak egy erőtlen haldokló lett, nagyot kiáltott.
Elhagyta ezt a világot, és Atyja a legkisebb szóval sem vígasztalta. Igaz, Szűz Mária, az édesanyja és Szent János ott volt a kereszt lábánál. Ám ez a gyöngéd jelenlét nem akadályozta meg, hogy maradék erejéből felkiáltson: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt 27,46) Jézus szenved Isten látszólagos távollététől, de a bizalom, amelyet Atyja iránt mindig érzett, nem halványult el. Rögtön ezután a fájdalmas felkiáltás után utoljára hóhéraiért imádkozik a Mindenhatóhoz: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." És lelkét kilehelve mondja: Atyám, kezedbe ajánlom az én lelkemet." (Lk 23,34;46)
Elhagyta ezt a világot, és Atyja a legkisebb szóval sem vígasztalta. Igaz, Szűz Mária, az édesanyja és Szent János ott volt a kereszt lábánál. Ám ez a gyöngéd jelenlét nem akadályozta meg, hogy maradék erejéből felkiáltson: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt 27,46) Jézus szenved Isten látszólagos távollététől, de a bizalom, amelyet Atyja iránt mindig érzett, nem halványult el. Rögtön ezután a fájdalmas felkiáltás után utoljára hóhéraiért imádkozik a Mindenhatóhoz: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." És lelkét kilehelve mondja: Atyám, kezedbe ajánlom az én lelkemet." (Lk 23,34;46)
