Tájékoztató a Jerikó zarándoklatr


A magyar nemzetért  indulunk második éve gyalogos engesztelő zarándoklatra és hívjuk Önt is.
Egy nemrég megszólított település polgármestere azt firtatta, mi van e mögött a zarándoklat mögött.
Nos, honfoglaláskori és  az előtti elődeinknek teljesen természetes volt, hogy még  életük árán is védték közösségüket.
Az eltelt több, mint  ezer esztendő alatt igen sok alkalommal végveszélybe került az egész nemzet léte.  A legutóbbi időkig voltak, akik a saját egyéni ambicióikon túl tudtak tekinteni, és  a magyar nemzet érdekét képesek voltak ez elé helyezve áldozatot hozni népünkért. A mai kor  tendenciái törölni igyekeznek  a hazaszeretet, hűség, áldozatvállalás, engesztelés, közbenjárás  fogalmait és tartalmát.
E mögött a zarándoklat mögött a felsorolt erényeket szeretnénk megerősíteni, de főképp az elé az Úr elé vinni ezt a nemzetet, akinek irgalmából még él e nemzet, s akinek oly kedves az ő magyar népe.  S hogy jövője is csak Isten irgalmából lesz, azokon múlik, akik imáikkal betakarják azt, és áldozatot hoznak érte.   
Arra hív Isten, hogy járjunk közben a nemzetünkért.  Ő megerősít az imádság mindent felülmúló erejében.
S ahogyan Jerikónál  Isten népének engedelmesség és imája által ledőltek a város falai, úgy dönti le engedelmességünk és imáink által a bűn falait a Mindenható.
Istennek csodálatos terve van nemzetünkkel. Szent Pio próféciája,  a Szeretetláng mozgalom  mind efelé mutat.
A hét évre tervezett gyalogos engesztelő zarándoklat civil kezdeményezés. Nem áll mögötte plébánia, püspök, sem szponzor, sem anyagi háttér, „csak” Isten szava:
„Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Iz 6,8
 és ott áll Ferenc pápa szava:
„…valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a  hívást: lépjünk ki saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség  van az evangélium világosságára” (Ferenc pápa: Evangelii Gaudium 16. oldal 20. bekezdés)
Országunk határait körüljárva imádkozunk a nemzet lelki és erkölcsi megújulásáért, és a kiengesztelődésért, és szilárdan hisszük, hogy imánk nem marad meghallgatás nélkül.
Az első, 2014-ben végigjárt zarándoklat alapján többek között az alábbi főpapi támogató sorokat kaptuk:
Többek között Dr. Ternyák Csaba egri érsek úr, Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek úr, Dr. Várszegi  Asztrik pannonhalmi főapát, püspök úr egyaránt áldását küldte és imáiról biztosította a zarándoklat résztvevőit.

Orbán Viktor miniszterelnök úr, Kövér László házelnök úr, és Áder János köztársasági  elnök úr
 jókívánságait és együttérzését fejezte ki  a zarándoklathoz.

A zarándoklat egy staféta településtől településig. Azokhoz a résztvevőkhöz, akik végigjárják a teljes távot, településenként csatlakoznak azok, akik lakóhelyüktől a következő állomásig zarándokolnak, és még aznap haza is térnek, és átadják a települések polgármesterei által felszalagozott zarándokzászlót a továbbhaladóknak.
Az útvonal Esztergomtól indul két irányban egy keleti és egy nyugati  csoporttal egyidejűleg augusztus 15-én papi áldással. Napi útszakasz 20-25 km, mely 6-8 óra alatt tehető meg.  Összesen 43 állomás van a keleti és a nyugati  oldalon is, melyet 42 nap alatt járunk végig. Az állomásokon a tovább zarándoklókat  ingyenes szállás várja, és minden állomásra érkezésünkkor  fogadnak minket , imaórát tartunk a nemzetért és az adott település lakóiért,  szentmisén veszünk részt, és reggelenként papi áldással indulunk tovább.  A napi zarándokút meghatározóan imádsággal telik. Közben hazánknak páratlan szépségű tájaival, értékeivel ismerkedünk meg, a vendégszeretet melegségét élhetjük meg mindennap. A tényleges útvonalat és állomásokat, időpontokat a térkép tartalmazza.  
A 42. napon megérkezik és találkozik a két csoport Szegeden, ahol a Ferences Templomban Dr. Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök úr mutat be hálaadó szentmisét  az egész országból összesereglett zarándokoknak.
Ha Önt megérintette a  zarándoklat viziója,  bízik Istenben, és fontosnak tartja, milyen jövője lesz gyermekeinknek. szeretettel várjuk  útitársaként  az útvonal-ütemező táblázat bármely szakaszára.
A ma gondja is nehezen hordozható, de a holnap építése Isten nélkül kártyavár.
Ahol a zarándoklat híre eljutott az emberekhez,  ott meglepően magas volt a részvétel, ahol ezt elmulasztották, ott bosszankodtak az emberek azon, miért nem tudtak erről. Sajnos a mi lehetőségeink korlátozottak, ezért kérjük együttműködésüket a meghirdetésben, terjesztésben,  a részvételben.

Budaörs, 2015. 07.0 5.
Imádságos szeretettel:

                                               Kissné Rózsa Mária       Kiss Zoltán
                                                         06-20/556-2840






Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása