Isten ölelő karjai
Július 24.
A hétköznapi életben számos alkalommal kell szembesülnünk
elutasítással, és sokszor azt érzékeltetik velünk
akarva-akaratlanul, hogy nincs ránk szükség. Persze az indok mindig
más és más. Elítélhetnek és elutasíthatnak valakit a bőrszíne,
vallása, kinézete, viselkedése, életkora vagy tulajdonképpen
bármilyen dolog miatt. És sajnos sokszor mi magunk is megtesszük ezt,
és nemet mondunk egymásra, még a gyülekezeteinken belül is. Olyan
sokszor nem vagyunk nyitottak egymás iránt, hanem emberi elvárásokat
támasztunk az "érkezők" felé. Pedig mennyire jó lenne, ha bennünk
is ott lenne az a krisztusi hozzáállás, amely nem elutasító, nem
kirekesztő, hanem épp ellenkezőleg, befogadó! És bár talán mi
mind azt szeretnénk, hogy "többen legyünk", de vajon mit teszünk
ezért? Vajon szívesen látjuk-e az érkezőket? Mindenkiről úgy
gondolkodunk-e, hogy helye van a gyülekezetben, vagy inkább
örülnénk neki, ha megszabadulnánk némelyektől, mert úgy esetleg
nyugodtabb lenne az életünk... Vajon nem nézzük-e túl sokszor azt,
hogy milyen ruha van a másikon, vagy hogy nem énekel, esetleg nincs
tisztában a szokásainkkal? Vajon hányszor tesszük fel a kérdést:
"Mit keres itt, hiszen az ő családja sohasem járt templomba?!"
Tudunk-e örülni egymásnak, annak, hogy újabb és újabb emberek
kíváncsiak Jézusra, vagy az emberi kötöttségeink megakadályoznak
ebben? Fontos emlékeznünk arra, hogy Jézus engem sem küldött el,
hanem elfogadott olyannak, amilyen vagyok! Elfogadott a hibáim,
gyengeségeim, bűneim ellenére! Én sem voltam és vagyok tökéletes,
sőt...! Ezért is fontos, hogy meglássuk és megláttassuk, hogy
Jézus nem küld el, hogy nála jó helyen vagyunk, hiszen ő az, akire
szükségünk van. Ő tud megszabadítani a bűneinktől, ő tud
változást hozni az életünkbe! Ő nem zárkózott el előlünk,
hiszen szükségünk volt és van a segítségre, éppen ezért mi sem
zárkózhatunk el egymás elől. Nem várhatjuk azt az emberektől, hogy
majd akkor jöjjenek a gyülekezetbe, ha már hibátlanok. Hisz éppen
azért jönnek, mert segítségre van szükségük, ugyanúgy, ahogy
nekünk is. Ez a mi egyetlen reménységünk, hogy ő nem küld el,
hanem befogad!
Szerző: Csadó Balázs
"Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám
jön, azt én nem küldöm el..." (Jn 6,37)
A hétköznapi életben számos alkalommal kell szembesülnünk
elutasítással, és sokszor azt érzékeltetik velünk
akarva-akaratlanul, hogy nincs ránk szükség. Persze az indok mindig
más és más. Elítélhetnek és elutasíthatnak valakit a bőrszíne,
vallása, kinézete, viselkedése, életkora vagy tulajdonképpen
bármilyen dolog miatt. És sajnos sokszor mi magunk is megtesszük ezt,
és nemet mondunk egymásra, még a gyülekezeteinken belül is. Olyan
sokszor nem vagyunk nyitottak egymás iránt, hanem emberi elvárásokat
támasztunk az "érkezők" felé. Pedig mennyire jó lenne, ha bennünk
is ott lenne az a krisztusi hozzáállás, amely nem elutasító, nem
kirekesztő, hanem épp ellenkezőleg, befogadó! És bár talán mi
mind azt szeretnénk, hogy "többen legyünk", de vajon mit teszünk
ezért? Vajon szívesen látjuk-e az érkezőket? Mindenkiről úgy
gondolkodunk-e, hogy helye van a gyülekezetben, vagy inkább
örülnénk neki, ha megszabadulnánk némelyektől, mert úgy esetleg
nyugodtabb lenne az életünk... Vajon nem nézzük-e túl sokszor azt,
hogy milyen ruha van a másikon, vagy hogy nem énekel, esetleg nincs
tisztában a szokásainkkal? Vajon hányszor tesszük fel a kérdést:
"Mit keres itt, hiszen az ő családja sohasem járt templomba?!"
Tudunk-e örülni egymásnak, annak, hogy újabb és újabb emberek
kíváncsiak Jézusra, vagy az emberi kötöttségeink megakadályoznak
ebben? Fontos emlékeznünk arra, hogy Jézus engem sem küldött el,
hanem elfogadott olyannak, amilyen vagyok! Elfogadott a hibáim,
gyengeségeim, bűneim ellenére! Én sem voltam és vagyok tökéletes,
sőt...! Ezért is fontos, hogy meglássuk és megláttassuk, hogy
Jézus nem küld el, hogy nála jó helyen vagyunk, hiszen ő az, akire
szükségünk van. Ő tud megszabadítani a bűneinktől, ő tud
változást hozni az életünkbe! Ő nem zárkózott el előlünk,
hiszen szükségünk volt és van a segítségre, éppen ezért mi sem
zárkózhatunk el egymás elől. Nem várhatjuk azt az emberektől, hogy
majd akkor jöjjenek a gyülekezetbe, ha már hibátlanok. Hisz éppen
azért jönnek, mert segítségre van szükségük, ugyanúgy, ahogy
nekünk is. Ez a mi egyetlen reménységünk, hogy ő nem küld el,
hanem befogad!
Szerző: Csadó Balázs
