Kegyelem előtte leborulni
8.
Egy nagyon kedves evangélikus lelkész barátom jóvoltából kapunk képet az Eucharisztia előtti hódolatukról
Jézusnak nincs szüksége a mi hódolatunkra, őt nem vezérli semmilyen titkos érdek arra, hogy magának rajongótábort gyűjtsön. Jézus dicséretére nekünk magunknak van szükségünk, hogy Isten jóságos akarta végbemenjen bennünk. Ugyanis ha őt Urunknak valljuk, ha a térdünket már meghajtottuk előtte, az azt jelenti, hogy az övéi vagyunk. Már nem vagyunk elveszettek, mert ő megtalált minket. Már nem Isten nélkül élő, hamis bálványoknak hódoló "pogányok" vagyunk, hanem az ő megváltott gyermekei, akik őt imádják. Kegyelmi állapot, hogy előtte térdet hajthatunk, hogy szánk az ő dicséretét zengheti.
Egy nagyon kedves evangélikus lelkész barátom jóvoltából kapunk képet az Eucharisztia előtti hódolatukról
"...és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil 2,11Gyülekezetünkben minden vasárnap ünnepeljük az Úr szent vacsoráját. Nem mindig volt így Budahegyvidéken, és amikor a gyülekezet vezetősége emellett döntött, voltak olyanok, akik féltek attól, vajon nem veszíti-e el igazi ünnepi jellegét ez a szentség, ha ilyen gyakran ünnepeljük. Évek teltek el, mire általánossá vált az az álláspont, hogy a közösség egésze a lehetőséget látta meg az úrvacsoravétel vasárnapi alkalmaiban. Szolgálatom legszebb pillanatai jelennek meg szemem előtt: amikor imára kulcsolt kezű embereket látok magam előtt, akik várakozással a szívükben készülnek a Krisztussal való találkozásra. Látom rajtuk, hogy vágynak arra, hogy odatérdeljenek az oltárhoz, hogy amíg magukhoz veszik az Úr testét és vérét, elcsendesedhessenek, és így éljék át a vele való találkozás ünnepét. Szükségük van arra, hogy odaborulhassanak eléje, hogy még testhelyzetükkel is megvallhassák, hogy őt tartják Uruknak. Mert amikor a hívő ember Pál apostollal együtt ki tudja mondani ennek az ősi Krisztus-himnusznak ezeket a sorait, és teljes lényével azonosulni is tud azokkal, megtapasztalja, hogy minden a helyére kerül benne és körülötte. Kegyelmi állapot, amikor így tudunk elé borulni. Ugyanezt fejezi ennek a Krisztus-dicséretnek az előző mondata is: "hogy Jézus nevére minden minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké" (Fil 2,10).
Jézusnak nincs szüksége a mi hódolatunkra, őt nem vezérli semmilyen titkos érdek arra, hogy magának rajongótábort gyűjtsön. Jézus dicséretére nekünk magunknak van szükségünk, hogy Isten jóságos akarta végbemenjen bennünk. Ugyanis ha őt Urunknak valljuk, ha a térdünket már meghajtottuk előtte, az azt jelenti, hogy az övéi vagyunk. Már nem vagyunk elveszettek, mert ő megtalált minket. Már nem Isten nélkül élő, hamis bálványoknak hódoló "pogányok" vagyunk, hanem az ő megváltott gyermekei, akik őt imádják. Kegyelmi állapot, hogy előtte térdet hajthatunk, hogy szánk az ő dicséretét zengheti.
Szerző: Keczkó Pál
