"...egy a ti tanítótok: a Krisztus." (Mt 23,10)
Június 9.
Milyen fontos tud lenni az embernek az, hogy mások mit gondolnak, mit mondanak róla! Óriási ereje van ennek a tényezőnek az életünkben. Olyannyira, hogy - vegyük észre - jócselekedeteinket is leginkább ez motiválja. Vagy a félelem, hogy megszólnak, hogy rajtakapnak, hogy embereknek vagy Istennek a véleménye rossz lesz rólunk - netán magunk előtt kell szégyenkeznünk. Vagy ellenkezőleg: a büszkeség. Akár hívő, akár nem hívő emberről van szó, fontos, hogy különbnek tarthassam magam másoknál. Hogy "jó" ember legyek. Figyeljük csak meg! Az egyik ember azt mondja: "Borzalmas a szomszédom! Elképesztő a rendetlenség nála. Minden a feje tetején áll. Nálam bezzeg minden a helyén. Nem is tudom, hogy lehet úgy élni. Nincs igazam?" A szomszéd: "Lehet, hogy kevesebb időt töltök takarítással, házimunkával, de én legalább törődöm a gyerekeimmel, időt töltök velük. Nem úgy mint a szomszéd. Hát nem fontosabb a gyerek, mint a takarítás? Mit is szólnának, ha az én gyerekeim neveletlenek volnának?"
Álljunk csak meg! Nem úgy áll a helyzet, hogy a legtöbb tettemet a szívem mélyéről a félelem vagy a büszkeség mozgatja? De hiszen pontosan ezek az indítékai a hazugságoknak, a tisztességtelenségnek, a mindenféle bűnöknek is! Lényegében tehát nincs is különbség a "jó" ember és a "rossz" ember között?!
Jézus azonban egészen másra hív. Azt mondja: fölszabadítalak az alól a kényszer alól, hogy magadat mások vagy éppen saját magad véleménye alapján ítéld meg! Csak az számít, amit én mondok rólad! Szeretlek, enyém vagy, hozzám tartozol - függetlenül attól, amit mások mondanak rólad, vagy amit te gondolsz magadról. Úgy szeretlek, ahogy vagy - ismerem nehézségeidet, félelmeidet. Ne félj! Veled vagyok, vezetlek, tanítalak!
Igen, nehéz, hogy tényleg teljesen föladjuk a jogot, hogy mi magunk legyünk saját jóságunknak a mércéje. De igazi szabadság az, hogy nem kell megfelelési kényszer alatt élnem. A jót tennem "lehet", nem tennem "kell".
Szerző: Győri Péter Benjámin
