Az imádkozó lelkület



...Léteznek olyan sajátos erények, amelyeket az őszinte és hiteles imádság egyrészt már eleve feltételez, másrészt pedig segít kialakítani, megerősíteni.
Ezek egyike az alázatosság. Az imádkozó ember tudja, hogy elsősorban Istennek köszönhet mindent. Üres kézzel áll meg a Mennyei Atya előtt, Tőle várva, hogy megadja mindazt, amire valóban szüksége van.
Egy olyan korban, amely szinte bálványozza az emberi teljesítményt, a rosszul értelmezett önállóságot, az individualizmust, és nagyon nehezen tud mit kezdeni a sikertelenséggel, a kudarccal, bizony nem kis ajándék szert tenni az alázat lelkületére.
Szorosan összefügg az alázattal a hálaadás erénye, a megköszönni tudás. Az az ember, aki nem önmagának, saját kiválóságának, érdemeinek tud be minden eredményt, hanem észre tudja venni a kapott ajándékokat és meg is tudja köszönni, sokkal több örömet tapasztal meg a hétköznapokban, mint a hálát nem ismerők. Mivel ajándékként él meg szinte mindent, így övé a megajándékozottak öröme. Megtapasztalja, tudatosítja az őt körülvevő állandó, visszavonhatatlan isteni szeretetet.
(...)
Végül az imádkozó ember rendelkezik a lényeglátás erényével is. Nem ragad le az aprócska, evilági céloknál, hanem az örökkévalókra szegezi tekintetét. Az Isten Országába való meghívottság fényében értékeli újra, imádkozza át a vele történt eseményeket, az emberi kapcsolatokat, s így a helyükre tudja tenni őket. Helyesen értékeli az apróbb eseményeket a „nagy egész” fényében, s így igaz következtetéseket tud levonni és helyes döntéseket tud hozni. Kívánom, hogy ezt mind többen megtapasztaljuk!...


Dr. Finta József atya gondolatait a közösségi és személyes imák fontosságáról elolvashatja a Beszélgessünk Istennel! c. családok imádságos könyvében.
Codex Consulting Kft.
Posta cím: 6726 Szeged, Fülemüle utca 32.
Tel./fax: 62/327-518
Mobil: 70/389-2672
email: iroda@laudetur.hu 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása