Kérjétek az aratás Urát...




Emberi erőt és hitet próbáló időt élünk, erkölcs,- és közösségromboló sátáni eszmék tobzódnak, a templomok ürülnek, a papi hivatások fogynak.
        „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem,” Róm 5,20
Tizenhat éve Montichiari Fontanellában Maria Rosa Mystica Szűzanya zarándokszobrot kaptunk a miséző pap kezéből azzal a megbízással, hogy a magyar népnek küldi általunk, és zarándokoltatnunk kell. Tíz évvel ezután, amikor elindultunk az ország körülimádkozására, felmérve saját képességeinket, állapotunkat, éreztük, hogy kizárólag Isten segítségével, erejével sikerülhet végigjárni a kijelölt utat, de gyümölcsként nagy kegyelmek áradnak ki az országra. A Szentlélek vezetése azonban nélkülözhetetlen ebben a nemzetünk számára sorsdöntő csatában.
Évről évre tágult az elhívás tartalma. Mijo Barada mutatott rá, hogy a történelem folyamán bekövetkezett súlyos bűnök, gyilkosságok, tragédiák az adott területen, és az ezt átéltek leszármazottainak: egyéneknek, családoknak, egész településeknek életében is súlyos sebeket, szellemi megkötözöttségeket okozott. A kimondhatatlanul nagyszámú magzatgyilkosság rettenetes sátáni erőket szabadított fel-mindezek szellemi pusztító hatásai egész Európában, és az Egyház elleni támadásokban is tetten érhetők.
Jézus kereszthalálával megszerezte a győzelmet minden gonosz felett, de a mi imaharcunk is elengedhetetlen, hogy gyermekeink békében és Isten áldása alatt élhessenek.
Imádkozzunk lakóhelyünk szellemi megtisztulásáért körüljárva azt, és kérjük, hogy családok előző nemzedékeiért, őseinkért mutasson be kiengesztelődési szentmiséket. (a kiengesztelődési szentmise anyagát +Zselepszki Fábián OCD atya, Bolváry János atya és +Kiss János atya, valamint Pintér Ilona állította össze, és Bocsa József Sch.P. : Kiengesztelődés, gyógyulás, szabadulás című könyvében Dr. Beer Miklós imprimatur engedélyével jelent meg 2018-ban).
Magyarország minden településén a település múltjának vizsgálata alapján imádkozzunk azért, hogy a múltban az adott helyen elkövetett bűnök, tragédiák következményeitől, szellemi erősségeitől adjon Isten szabadulást, kiáradhasson a területre és az emberekre Isten Ábrahámnak igért áldása, és ezekre a szándékokra engesztelő szentmiséket is ajánljunk fel. Ebben is kérjük segítségét, mert a mi erőnk és eltökéltségünk kevés.
Ahogyan fogynak a papok, a világi hívőkre egyre több szolgálat hárul.
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.Lk 10,2
Ez azonban csak a Szentlélek erejével, bölcsességével és világosságával lehetséges.
Hisszük, hogy a jövő évi Eucharisztikus Kongresszus Isten hatalmas megújító kegyelmeit fogja elhozni.
Ehhez a lelkes, állhatatos szolgálatra legerőteljesebben felkészítő lelkigyakorlat a Szentlélek szeminárium, melynek vezetésére és irányítására Önt szeretnénk felkérni. Természetesen  igény esetén mi is örömmel segítünk ebben, és a helyi hívek között sok aktív és tevékeny hívő van. Hatékonynak és célravezetőnek látszik ebbe bevonni olyanokat, akik hívők, de szükséges egy megtapasztalás, hogy tudatos hithirdetőkké és tanúságtevőkké váljanak.
Hiszem, hogy átimádkozva ezt a szándékot Isten küldeni fog hozzá résztvevőket és munkatársakat is.
A hetedik, 2020. évi  Jerikó zarándoklat szorosan fog kapcsolódni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz. A nyitóünnepség 2020. szeptember 13-án délután lesz a Papp László Stadionban Budapesten. Erre az ünnepségre hívnak gyalogos zarándokokat az ország minden részéből szeptember 13-ra. Budapesten a szervező bizottság előzetes tervei szerint kollégiumokban kapnak helyet a beérkező zarándokok egy éjszakára, és szeptember 13-án reggel  az előre kitűzött találkozási pontokról vonulunk be a stadionba az ünnepség kezdetén. 
Ehhez is sok tüzes lelkű keresztényre van szükség.  A fentiekben részletezett mindkét szolgálathoz egyaránt nagy áldás és hatékony felkészülést jelent a Szentlélek szeminárium. A saját családfám, településem megszentelése és a 2020-ban sorra kerülő NEK elég erős motivációt jelenthet a híveknek a cselekvésre, mely tanúságtétel, szolgálat és engesztelés:
            -Szentlélek szeminárium szervezése és megtartása által  <munkások küldése az aratásba>
            -saját településünk körülimádkozása
            -laköhelyünk múltjának tragikus és szomorú eseményeiért kiengesztelődési szentmisék bemutatása
            -részvétel  az éves országos engesztelő Jerikó zarándoklatban
            -gyalogos zarándoklat szervezése a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitóünnepségére
            -nemzetünkért, lakóhelyünkért, családjainkért rendszeres őrálló imaösszejövetelek tartása

Budaörs, 2019. március 10.
Imádságos szeretettel:


Kiss Zoltán  Kissné Rózsa Mária
          Jerikó misszió
06-20/556-2840    06-30/9945-187


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása