Isteni bújócska

"Jézus mondja: Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? Mt 18,12 

---

Amikor kisgyerekekkel bújócskázunk, feltűnhet, hogy nekik mintha egyáltalán nem az lenne a fontos, hogy minél később találjunk rájuk. Könnyen elárulják magukat hangjukkal, egy kilógó testrésszel vagy – elveszítve időérzéküket – szinte azonnal, maguktól előjönnek, mert úgy hiszik, már időtlen idők óta keressük őket. Talán különös erre gondolni, de Isten is nagyon kedveli a bújócskát. Nem mintha az Ő ötlete lett volna, hiszen az Éden kertjében az első emberpár szégyenében kezdett a rejtőzködésbe, de Isten már akkor intenzíven kereste az embert: Hol vagy? Az isteni bújócskában az ember olyan sokszor rejtőzik ma is a maga gyártotta fügefalevél mögé. Ahelyett, hogy a gyermek naivitásával várná, hogy az, aki őt a legjobban szereti, rátalálhasson.

Jézus nem hagy bennünk kétségeket: ha azt gondolnánk, hogy a Pásztor kilencvenkilencig jutva a számolásban egyszer csak feladja, és nem indul el megkeresni az eltévedtet, rosszul ismerjük Istent. Neki nem csak az egyetlen elveszett válik ilyenkor a rögeszméjévé, de minden gondoskodását is elpazarolja arra, akit megtalált: megerősíti és meggyógyítja, aki a kóborlás során sebeket szerzett.
Jézus a maga küldetését így határozza meg egy helyen: Azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Elveszettek vagyunk Isten országa számára. Keressük meg magunkban mi is a gyermeket, aki alig várja, hogy megtalálják, és hívjuk segítségül Jézus nevét, átélve az egymásra találás örömét!

Drága Úr Jézus! Te az elveszettekért jöttél, és nem fáradtál bele a keresésükbe. Kérünk, adj nekünk bizalmat, hogy át tudjuk élni az örömöt, amikor ránk találsz! Hála Neked azért, mert Te másokat is keresel, akiket mi menthetetlennek gondolunk. Segíts értük imádkozni, Veled együtt keresni őket, felismerni, mennyire értékesek és különlegesek szereteted fényében! Ámen

Seben Glória