DÉR KATALIN:Prófécia a végidőről III. rész

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Hallgatóim, ebben a sorozatban próféciákat, mégpedig a végső dolgokról, az úgynevezett végidőről, – tehát a jelen világ végét megelőző korszakról – valamint az Emberfia második eljöveteléről, és a földi történelem lezárásáról, Isten országának az elérkezéséről szóló próféciákat olvasunk. Ott veszem fel a múltkor elejtett fonalat, hogy igaz, hogy Isten a második adventnek és a világ végének a pontos idejét, azt nem közli, de ad támpontokat sokat. Három féle próféciát ad arról, hogy mikor van ez az eljövetel közel, már-már az ajtó előtt. Három ilyen típus van, és ezek közül az egyik, az első csoportba tartoznak az idők rendjéről szóló próféciák vagy másképpen történeti vázlatpróféciák, amelyek a próféta korától a második adventig tartó időszak vázlatát közlik, és a részleteket pedig mellőzik. Tehát egy ilyen történelmi vázlat ez. Több ilyen is van, ezek ugyan arról szólnak lényegében, csak külön féle szempontokból. Különleges helyet foglal el köztük Dániel könyve, amelyben több ilyen áttekintő vagy történelmi perspektivikus vázlatprófécia is van. Sorozatunkban legközelebb majd a 2. fejezetet olvassuk el Dánieltől, amelyik – nagyon érdekes – a történelem menetét, mint világbirodalmak, nagyhatalmak történetét mutatja be, amelyek sorának Isten beavatkozása vet véget, ez a világ vége. Dániel bizony meglehetősen elhanyagolt, mellőzött szerző a történelmi egyházakban, pedig a neki sugalmazott próféciák, azok nagyon alapvetőek az Újszövetség szempontjából, a megváltás szempontjából, az utolsó időknek a megismerése szempontjából, tehát mindenképpen alapvetőek. És éppen ezért, mivel Dániel próféciái kiemelt jelentőséggel bírnak, ezért először hadd beszéljek a próféta személyéről és művéről. Először is mikor írták ezt a könyvet? No, hát erről két homlokegyenesen ellentétes nézet van forgalomban. Az egyik, a régebbi eredetű vélekedés szerint Dániel könyvét – de legalább is annak első hat fejezetét – Dániel írta, Dániel próféta a saját neve alatt, és akkor írta, amikorra ő maga helyezi a próféciáit, vagyis a VI. században, ekkor. E szerint 602-től, ugye, azért ez még a VII. század legesleg vége, az 530-as évekig, vagyis a babiloni fogság alatt működött Babilonban, ahova ő is, mint sokan mások fogolyként került, egészen fiatalon. Könyvében jövőbe mutató próféciák sora olvasható, amelyeket 602-től, majd később, az 500-as években kapott, és amelyek attól fogva, tehát a VI. századtól a jelen világunk végéig terjedő időszakot ölelik fel – tehát, ilyen abszolút, klasszikus, történeti vázlatpróféciák. Ez az egyik nézet. Ezzel szemben, a másik elgondolás szerint, a könyvet egy bizonyos Dániel nevű, a babiloni fogság idejében élt prófétának a nevében, az alakját kölcsön véve, vagy egyenesen azt kitalálva írta valaki más. Mégpedig a Krisztus előtti II. században, amikor a Szentföld makedón uralom alatt állt. Konkrétan a zsidó gyűlölő Antiochus Epifánesz uralkodása alatt, tehát 175 és 164 között Krisztus előtt, ekkor uralkodott Antiochus. Ez az Epifánesz mindenben, de legfőképpen vallási, szellemi téren hellenizálni kívánta, vagyis a késő görög kultúra befolyása alá akarta vonni a zsidóságot. Megszentségtelenítette a templomot, betiltotta, illetve ugye lehetetlenné tette a vallás alapját jelentő áldozati kultuszt, amely e miatt 3 évig szünetelt is a templomban. És betiltotta, a zsidó vallásban oly lényeges, étkezési törvények, meg a sabbat, a szombat megtartását. E második újabb keletű vélekedés szerint, tehát ekkor, ebben az időben írták Dániel könyvét azzal a céllal, hogy ebben a helyzetben ellenállásra buzdítsák az embereket, kitartásra, vallásuk feltétlen, akár vértanúságig menő megőrzésére buzdítsák, tehát ellenállni a hatalomnak. A Krisztus előtti VI. század vagy a Krisztus előtti II. század – hát, ugye óriási a különbség – jó 400 év közte. A vitában mindkét oldalon sok tudományos érv hangzott, sőt hangzik ma is el pro és kontra nyelvi, történeti, logikai stb. érvek, de én ezekre nem térek ki. Noha a történeti egyházak – és így mi is – többnyire a második, úgy mond modernebb nézetet, a II. századi keletkezés nézetét vallja, de azért bizony, hát van itt néhány, nagyon súlyos elvi probléma ezzel kapcsolatban, legalább is, ami az első hat fejezetet illeti. Olyan elvi problémák, amelyek megkérdőjelezik azért ezt a késői, II. századi datálást, három. Először, a szerző többször beszél magáról egyes szám első személyben, én Dániel ezt és ezt láttam, tudtam, mondtam, hallottam, én Dániel féltem, megrémültem, és így tovább én Dániel. Hát egyszerűen hazudna a szerző, amikor Dánielnek mondja magát miközben nem Dániel? A VI. századba helyezi magát? Holott sokkal később élt. Ez lenne a helyzet? Hát, bizony, azért ezt nagyon-nagyon nehéz elfogadni. Másodszor, ugyanilyen nehéz elhinni azt, hogy egy bibliai szent könyv szerzője próféciának állítson be olyan eseményeket, amelyek a leírás idején már réges-régen megtörténtek, és ismertek. Tehát ilyennek állítsa be, és ennek érdekében, vagyis hát egy hamisítványnak az érdekében jövő időbe helyezne múltbeli dolgokat, azt állítaná, hogy Isten sugalmazta neki azt, amit elmond. Dehogy, mind az, amit úgymond jövendöl régóta tudott dolog már – vagyis hát, ne kerülgessük a forró kását – a kései datálás gondolata mögött alapjában kimondatlanul, de mégis csak az a meggyőződés sejlik fel, hogy jövőbe mutató prófécia már pedig elvileg nem létezhet. Hogy Isten nem ad, nem tud, vagy nem akar adni jövőre vonatozó próféciákat, legalább is olyan részletes, konkrét próféciákat, amilyeneket itt olvasunk. Nem, hogy ez lehetetlen, no ezért vonják kétségbe, hogy Dániel, a Krisztus előtti 500-as években, előre láthatta volna azt, amit a jelen sorozatunk címe is hirdet, és amit szintén Dániel könyve tartalmaz, hogy mik lesznek ezután, mik lesznek az utolsó időkben, vagy akár csak 2-300 év múlva. Ezt nem láthatta, szóval ezt kétségbe vonják. Egyébként még valamit meg kellene, hogy jegyezzek. Bár, a kései, Krisztus előtti II. századi datálás a modern korban jött divatba, vagyis hát a XVIII., de főleg a XIX. századtól kezdve, na de, először sokkal régebben kitalálták ezt, még a Krisztus utáni III. században fogalmazta meg ezt a dolgot egy pogány ember, egy keresztény ellenes ember, Porfüriosz. Még pedig direkt a Biblia szavahihetősége ellen hadakozva, Dánielre hivatkozva, hogy lám-lám a Biblia, az nem mond igazat, meg Dániel nem is Dániel. No, szóval ilyen forrásból nem biztos, hogy jó dolog nekünk meríteni. Végül harmadszor itt van Dániel viselkedése a könyvben. A szerző az első fejezetben árulja el a legtöbbet magáról, – erre majd még később kitérek – de most elég egyetlen kérdés, hogy vajon Dániel Babilonban tanúsított magatartása eszményként volt odaállítható a II. századi üldözöttek elé? Hát, nem, semmiképpen. Dániel ugyanis a babiloni fogságban elfogadta a helyzetét, beilleszkedett az ottani viszonyokba, miközben vallási, erkölcsi téren megmaradt abszolút, hithű, zsidó embernek, és tehetségének köszönhetően igen-igen magas rangra jutott a babiloni nagy király, Nebukadnecár mellett. Hát, miért tette ezt Dániel? Azért, mert meg volt győződve, hogy Istent meg a hitsorsosai ügyét így tudja szolgálni, és tényleg, tényleg így volt. Sokan mások is hasonlóan beilleszkedtek a fogságban példát mutatva arra, hogyan lehet evilági viszonyok közepette a világban maradva is Isten polgáraként élni. Tehát ez volt a helyzet a VI. században, beilleszkedés. Ezzel szemben a II. században a makedón uralom, Antiochus Epifánesz vallásüldöző uralma alatt egyáltalán nem ez volt a követendő példa, hanem épp az ellenkezője, a mindenáron való ellenállás az istentelen ellenséges hatalomnak. Oly annyira, hogy 167-ben ki is tört, sőt győzelemre jutott, az úgynevezett Makkabeus felkelés Antiochus Epifánesz vallásüldöző rendszere ellen. Egy szó, mint száz a II. században Dánielnek a beilleszkedő viselkedését – hát, semmiképpen – nem lehetett volna eszményül állítani az akkori, II. századi hívő zsidók elé. Ez, hát ez, nem szól éppen a könyv II. századi eredete mellett, nem illik abba a korba, szellemében nem illik oda. A könyv alapján a szerző vagy főhős élettörténete – akit én, minden ilyen datálási problémától függetlenül, egyszerűen Dánielnek fogok nevezni – tehát az ő élettörténete röviden a következőképpen alakul. 605-ben került fogságba, jutott Babilonba, 602-ben kapott először prófétai kijelentést Istentől. Prófétai szolgálata egészen az 530-as évekig tartott, vagyis Babilon bukásáig, a Babilon helyébe lépő méd-perzsa uralom kezdetéig, Kürosz koráig, vagyis a fogság végéig, elejétől a végéig. Hát, tény az kedves hallgatóim, hogy Babilon meg Nebukadnecár a zsidó nép ősellensége volt, de ez nem homályosítja el azt a másik dolgot, ami szintén tény, hogy Nebukadnecár, mindemellett az ókornak, a világtörténelemnek bizony nagy alakja volt, és igen bölcs uralkodó. Hódító politikájának része volt például az, hogy a meghódított népek fogságba vitt fiai közül a legtehetségesebbeket egy ilyen három éves kiképzésben részesítette, még pedig azért, hogy hazájukba visszatérve, ottani lakosként, de lélekben már félig-meddig babiloniként a meghódított területeknek az ügyeit, a szülőföldjüknek az ügyeit ők intézzék a babiloni hatalom számára. No, hát Dániel is egy ilyen kiképzést kapott és – ahogy mondtam – úgy döntött, hogy ő elfogadja, hogy beépül a babiloni hatalomnak a körülményei közé, miközben, súlyos veszélyek közepette is, ragaszkodott zsidóságához, vallásának előírásaihoz és erkölcsi elveihez – de beépült közben. Óriási tehetségének köszönhetően főtanácsos lesz az uralkodó mellett, és ő ezt is vállalja. Azért vállalja, mert tudja, hogy ő neki Nebukadnecárral van dolga, és Isten rendelte őt a nagy király mellé, mert célja van ezzel. A könyvből egy eléggé koherens jellemkép bontakozik ki. Dániel az emberi, földi, és az isteni, égi vélekedés szerint egyaránt kivételes intellektussal bíró, rendkívül tehetséges, amellett briliáns diplomáciai érzékkel megáldott, – s mind eközben – Istenhez, Jahvéhoz élete árán is ragaszkodó embernek mondja – mind Isten, mind az emberek. No, hát mi a dolga Dánielnek Babilonban, miért kellett ő neki a király, a hatalom közelében maradnia? Dániel három, az üdvtörténet szempontjából egészen alapvető feladatot kapott Istentől, amelyeket bámulatos színvonalon teljesített is. Először, Dániel népének védelmezője lett a fogságban, és oroszlánrésze volt abban, hogy a zsidók szabadon gyakorolhatták – Babilonban is – a vallásukat. Oly annyira, hogy a fogságba hurcoltak jelentős része, az nem olvadt be pogány, vallási környezetébe. Sőt, még a fogság végén, 539-ben is nem kevesen voltak, akik hazatértek onnan. Nem mindenki, de nem kevesen, hazatértek a világ legszebb városának tartott Babilonból, a fényűzésből a háború által lepusztított Szentföldre, ahol csak romok, meg káosz, meg nélkülözés várta őket és ők hazajöttek. Hát, igen, mert az újjáépítés is alig kezdődhetett meg, tekintve, hogy a nép fölső rétegével együtt a mesterembereket is elhurcolták, és ők hazatértek. Hát, ki sem tudom azt mondani, hogy micsoda jelentősége van ennek a ténynek Isten terve, az üdvtörténet szempontjából. Ez tehát az első feladat, népének védelmezése. A második az, hogy Dánielnek Babilonban alkalma volt hirdetni, egy pogány király előtt, az akkori világ feje, Nebukadnecár előtt az egy igaz Istent. Amit ő meg is tett, és nem is sikertelenül. Nebukadnecár hajlik rá, hogy hallgasson Dánielre, és nagyon sokat vívódik a Dániel Istene meg a saját hatalmi gőgje között, amely többszörösen, többször is visszarántja őt istentelenségébe, de hall Istenről. A harmadik pedig, és ez a voltaképpeni témánk, hogy Dániel éppen itt, Babilonban kap sorsdöntő próféciákat a jövőről, és a történelem végéről. Dániel által Isten, már az első nagyhatalomnak, tudtára adja, hogy mi lesz a vége az Isten nélküli földi uralmaknak. Azért, hogy a hatalmukat az uralkodók ennek ismeretében gyakorolják. Persze igen-igen kevésszer fordult elő, hogy valójában ezt tennék a történelem urai. Egyszóval láthatjuk, hogy Dániel működése hallatlan fontossággal bír, mind a három területen. Végül röviden még arról szeretnék pár szót szólni, hogy Jézust mennyire szoros, szellemi kapcsolat fűzte Dánielhez. Erről pusztán csak két dolgot kell elmondanom. Amikor Jézus idézi Dánielt – már pedig ezt többször megteszi – például a nagy apokaliptikus beszédében, a Máté evangélium 24. fejezetének 15-ös versében, tehát idézi Dánielt és hozzá teszi, hogy aki olvassa, értse meg. Aki olvassa Dánielt, az próbálja meg megérteni. Ezzel Jézus nagyon erőteljesen Dánielre irányítja a mi figyelmünket is. Még lényegesebb a Dániel könyvének 7. fejezetében a 13-as és 14-es versben található prófécia, a felhőben Istenfiaként megjelenő alakról, akinek Isten hatalmat, dicsőséget és uralmat ad. Hát, kiről beszél itt vajon Dániel? Lényegében az Istenemberről, az Istenembert, az Istenember fogalmát írja körül bibliai módon. Akit lát, a látomásában, az az emberhez hasonló, miközben pedig dicsősége isteni dicsőség, hiszen az égből jön, az ég felhőin közelít, és telj hatalmat kap, emberi és isteni egyszerre. Dániel az az Ószövetségben teljesen egyedülálló próféta, aki a Messiást Istenemberként jellemzi. És a csodálatos az, hogy Jézus ezt az Emberfia megjelölést, ezt elfogadja saját magára nézve, ezt használja legtöbbször önmaga megjelöléseként, Emberfia, míg az Istenfia vagy Messiás kifejezéseket ívben kerüli, ha lehet. Hát, ez hatalmas dolog, mert ezzel Jézus vállalja az ember-fiaságot, az emberséget, egyesíti magát az emberrel. Ezzel is értésünkre adja azt, hogy ez a Dániel, ez valami hallatlan nagy, óriási dolgot tudott Őróla. Ő, az Istenfia a mennyben is megmarad egyúttal Emberfiának, ebben a minőségében kap az Atyától hatalmat, dicsőséget, uralmat örökre. Ámen.

Kedves hallgatóim, innen folytatom a következő alkalommal, most már valóban Dániel 2. fejezetével a világtörténelemről, és a jelen világ végéről szóló próféciájával. Most köszönöm figyelmüket.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!