Napi Ige Január 7. péntek
2016. január 8. – Péntek
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt:
„Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és
jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44
Amikor imáinkban odavisszük felebarátaink fájdalmait, veszteségeit, életük tragédiáit az Úr elé, és kérjük Isten irgalmasságát rájuk, Imádkozunk értük, és gyakran úgy érezzük, hogy nevetségesen kicsiny az a támogatás, segítség, amit saját erőnkből adhatunk, látva a kiáltó szükséget, ínséget. És akkor Ő megszólal, és mondja: ti adjatok nekik enni, ti adjatok vígasztalást, erőt, új távlatot. És sokszor meghökkenünk erre. Én? De miből, Uram? Ha jól számolom, ezer embert kéne megetetnem egy kenyérrel, és 2500 -an kéne jóllakjanak fél hallal, amikor én olyan gyarló, bukdácsoló ember vagyok?
Mindaz, amim van, azáltal részesül áldásban, hogy kész vagyok megosztani másokkal. De ehhez nekem kell felajánlanom azt a kicsit, de nekem is kedveset, (nem a felesleget), amiről kész vagyok lemondani.
Utalnék it az ószövetségi áldozatokra, melyek tárgyául eredetileg a legjobbat, a legegészségesebbet, a legszebbet ajánlották fel az Örökkévalónak.
Jézus tanítványai sem voltak tökéletesek, Jézus mégis rajtuk keresztül, általuk tett csodát. Nekem se kell várnom semmiféle jelre! A tegnapi evangéliumban halljuk Jézus ajkáról az Örömhírt, amit hirdetnünk kell: "Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!"
Nekem kell tehát elindulnom, kezdeményeznem életem mindennapi helyzeteiben, kinyilvánítanom szeretetemet, felajánlanom azt a keveset, amim van, és szilárdan bízhatok benne, hogy Isten bőségesen megsokasítja, megáldja.
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!” Jézus azonban így válaszolt:
„Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?” Erre Jézus megkérdezte: „Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek, és
jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.” Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44
Amikor imáinkban odavisszük felebarátaink fájdalmait, veszteségeit, életük tragédiáit az Úr elé, és kérjük Isten irgalmasságát rájuk, Imádkozunk értük, és gyakran úgy érezzük, hogy nevetségesen kicsiny az a támogatás, segítség, amit saját erőnkből adhatunk, látva a kiáltó szükséget, ínséget. És akkor Ő megszólal, és mondja: ti adjatok nekik enni, ti adjatok vígasztalást, erőt, új távlatot. És sokszor meghökkenünk erre. Én? De miből, Uram? Ha jól számolom, ezer embert kéne megetetnem egy kenyérrel, és 2500 -an kéne jóllakjanak fél hallal, amikor én olyan gyarló, bukdácsoló ember vagyok?
Mindaz, amim van, azáltal részesül áldásban, hogy kész vagyok megosztani másokkal. De ehhez nekem kell felajánlanom azt a kicsit, de nekem is kedveset, (nem a felesleget), amiről kész vagyok lemondani.
Utalnék it az ószövetségi áldozatokra, melyek tárgyául eredetileg a legjobbat, a legegészségesebbet, a legszebbet ajánlották fel az Örökkévalónak.
Jézus tanítványai sem voltak tökéletesek, Jézus mégis rajtuk keresztül, általuk tett csodát. Nekem se kell várnom semmiféle jelre! A tegnapi evangéliumban halljuk Jézus ajkáról az Örömhírt, amit hirdetnünk kell: "Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!"
Nekem kell tehát elindulnom, kezdeményeznem életem mindennapi helyzeteiben, kinyilvánítanom szeretetemet, felajánlanom azt a keveset, amim van, és szilárdan bízhatok benne, hogy Isten bőségesen megsokasítja, megáldja.
