Ferenc pápa: Az evangélium hirdetője mondjon le a karrierről és a hatalomvágyról!
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakasz, melyet Lukács evangéliumának
tizedik fejezetéből vettünk (Lk 10, 1–12.17–20), megérteti velünk, mennyire
szükséges kérnünk Istent, „az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába”
(Lk 10,2). A „munkások”, akikről Jézus beszél, Isten országának a
misszionáriusai, akiket ő maga hívott meg és küldött el „kettesével maga előtt
minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott” (Lk 10,1). Az a
feladatuk, hogy hirdessék az üdvösség üzenetét mindenkinek. A misszionáriusok
mindig üdvözítő üzenetet hirdetnek mindenkinek; nemcsak azok a misszionáriusok,
akik messzire mennek, hanem mi is, keresztény misszionáriusok, akik jó szót,
üdvözítő szót szólunk. Ez az az ajándék, amelyet Jézus a Szentlélek által ad
nekünk. Az üzenet ez: „Közel van hozzátok Isten országa” (Lk 10,9), Jézus
ugyanis „közelre hozta” Istent hozzánk; Jézus egy lett közülünk; Jézusban Isten
uralkodik közöttünk, az ő irgalmas szeretete legyőzi a bűnt és az emberi
nyomorúságot.
Az örömhír, amelyet a „munkásoknak” el kell vinniük
mindenkinek, egy reményt és vigaszt, békét és szeretetet hordozó üzenet. Amikor
elküldi tanítványait maga előtt a falvakba, Jézus meghagyja nekik: „Először ezt
mondjátok: »Békesség e háznak!« […] Gyógyítsátok meg ott a betegeket” (Lk
10,5.9). Mindez azt jelenti, hogy Isten országa napról napra épül, és már ezen
a földön meghozza a megtérés, a megtisztulás, a szeretet és vigasztalás
gyümölcseit az emberek között. Milyen szép ez! Építeni napról napra Isten országát.
Nem rombolni, hanem építeni!
Milyen szellemben kell Jézus tanítványának ezt a
küldetést teljesíteni? Mindenekelőtt tudatában kell lennie a rá váró nehéz és
ellenséges helyzeteknek. Jézus nem spórol a szavakkal erről! Jézus azt mondja:
„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” (Lk 10,3). Teljesen
világos! Az ellenségesség mindig ott van a keresztényüldözés kezdetén; mert
Jézus tudja, hogy a küldetést a gonosz munkálkodása akadályozza. Ezért az
evangélium munkásának törekednie kell arra, hogy mentes legyen mindenféle
emberi korláttól, Jézus parancsa szerint ne vigyen se erszényt, se tarisznyát,
se sarut (vö. Lk 10,4), hogy egyedül Krisztus keresztjének erejére bízza magát.
Ez azt jelenti, hogy mondjon le mindenről, amivel személyesen dicsekedhetne, a
karrierről és a hatalomvágyról, és legyen alázatosan annak az üdvösségnek
eszközévé, amelyet Jézus áldozata szerzett meg nekünk.
Csodálatos a keresztény ember küldetése a világban! Ez a
küldetés mindenkihez szól; kivétel nélkül mindenkit szolgáló küldetés, amely
önzetlen nagylelkűséget kíván, de főként magasba tekintő, az Úr segítségét kérő
szemet és szívet. Nagy szükség van olyan keresztényekre, akik örömmel tesznek
tanúságot az evangéliumról a mindennapi életben. A tanítványok, akiket Jézus
elküldött, „örömmel tértek vissza” (Lk 10,17). Amikor mi ezt tesszük, a szívünk
örömmel telik meg. Ezt a kifejezést hallva az jut eszembe, hogy mennyire örül,
örvendezik az egyház, amikor gyermekei befogadják az örömhírt annak a sok
odaadó férfinak és nőnek köszönhetően, akik mindennap hirdetik az evangéliumot:
papok – azok a kiváló plébánosok, amilyeneket mindannyian ismerünk –,
megszentelt nők és férfiak, misszionárius nők és férfiak… Felteszem a kérdést,
halljátok meg a kérdést: közületek, fiatalok, akik itt vagytok a téren, hányan
halljátok az Úr hívását arra, hogy kövessétek? Ne féljetek! Legyetek bátrak, és
vigyétek el másoknak az apostoli buzgóságnak ezt a fáklyáját, amelyet ezek a
példamutató tanítványok adtak nekünk.
Kérjük az Urat, Szűz Mária közbenjárására, hogy sose
hiányozzanak az egyházban olyan önzetlen szívű emberek, akik azon fáradoznak,
hogy mindenkinek elvigyék a mennyei Atya szeretetét és gyengédségét.
Ferenc pápa 2016. július 3. Vatikán