Ha Vele szenvedünk
Íme, a keresztények felséges dicsekvése, tisztessége és dicsősége. Ki tudná eléggé feldicsérni, vagy kibeszélni. Felfoghatatlan és kibeszélhetetlen az.
Itt van azonban a mi nagy emberi gyengeségünk. Mert, ha mindezt igazán és kételkedés nélkül hinnénk, akkor ugyan mitől kellene félnünk, avagy mi árthatna nékünk? Mert aki szívből tudja mondani Istennek: szerető Atyám vagy és én gyermeked, az könnyedén dacolhat minden pokolbéli ördöggel s nyugodtan fittyet hányhat a világ minden hetyke fenyegetésének. Hiszen az Atyában néki olyan Ura van, aki előtt reszketnie kell minden teremtménynek s akarata nélkül semmi sem lehet. Öröksége és urasága is olyan van, hogy abban senki kárt nem tehet, sem rajta csorbát nem ejthet.
Valamit azonban hozzátesz az ige: " . . . Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt." Ebből megtudjuk, hogy életünkkel kegyes, engedelmes gyermekeknek kell bizonyulnunk is, akik a testet nem követik s a leendő dicsőségért nyugodtan tűrnek ellenkezést és fájdalmat. Ha így teszünk, akkor joggal vigasztalhatjuk magunkat s örvendező szívvel dicsekedhetünk az igével: "Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai."
Dicsőség, áldás,
Örök imádás,
Szentháromság néked,
Tégedet áldjon
Örökké te néped!
