Viharban is békesség

Pál az egész Római levélben azt fejti ki, hogyan békülhet meg az ember Istennel. Mert a békétlenség az ember legfőbb jellemzője. Ez abban nyilvánul meg, hogy Istent elhagyja, a teremtett világ dolgait teszi élete középpontjává, mások hibáival van elfoglalva, s végül önmagát kezdi el vádolni, kárhoztatni elhibázott életéért, s fájdalmasan kiált fel, mint Pál: "Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?"
Egy nyolcvan év körüli férfi azzal kereste meg a lelkészét, hogy ő úgy gondolta, minél idősebb lesz, annál inkább rátalál a lelki békére. Ezzel szemben azt tapasztalja, hogy egyre feszültebb, nyugtalanabb. Nem tud aludni, s a múlt rossz emlékei újra és újra visszatérnek.
- Mi fáj neked a legjobban? - hangzott felé a kérdés.
- Az, hogy Istenért vállaltam mindent, konferenciák, evangélizációk, megtérés... S után a ´56-os események, koncepciós perek, börtön, kínzások... Hát hiábavaló volt minden? A börtönben a kutya sem törődött velem.
- El tudom képzelni, hogy mennyire fájt, hogy kiálltál Isten mellett, de úgy érzed, hogy ő nem állt ki melletted.
- De szabad ilyet kimondani? - A lelkész így válaszolt:
- Attól, hogy nem mondod ki, de így érzel, jobb lesz a helyzet?
Ezt követően a férfi vette a bátorságot, hogy újragondolja egész életét és hitét. Megértette, hogy Isten nem azt ígérte, hogy megóv a szenvedésektől, bajoktól, erőtlenségtől. De megígérte, hogy vele lesz. És most már visszaemlékezett arra, amikor a Szentlélek Isten megvigasztalta a legnagyobb nyugtalanságban is.
Később így számolt be a változásról lelkészének: "Az első éjszaka nem tudtam aludni, azóta viszont igen. Sokat sírok. Reggel, délelőtt, délután és este. Bármin elérzékenyülök, és elsírom magam. Baj ez? - Nem. Köszönöm, ha baj lesz, akkor szólok." - Ez az igazi békesség. Van sírás a nyomorúság miatt, de van belső megnyugvás, hogy velünk van ebben a viharos világban a békesség Istene. Aki maga is átment viharokon, hogy elérkezzen hozzánk.

Szerző: Baranka György