Messze jutottam az atyai háztól...
Április 16.
Vajon mennyi idő kell egy hívő ember életében, mire eljut odáig, hogy elfogadja a célt, amelyet az Úr tűz ki elé: hazafelé? Menyi idő kell, míg föladja saját céljait, a saját elképzeléseit arról, hogy ő hogyan lehet boldog, "áldott", hogyan segíthetné meg őt a "Jóisten", vagy adhatna neki szerencsét? Vagy lehet végre önmaga? Menyi idő kell ahhoz, hogy elengedjen mindent, amitől boldogságát, békességét várja, reméli, hogy elfogadhassa Isten áldásait?
Mire eljut odáig, hogy az Úr akarata legyen meg mindenképpen. Mennyi dolgot nyertem meg én is, miközben lelkemben kárt vallottam! Kompromisszumot kötöttem, harácsoltam, elismerést gyűjtöttem, de boldog nem lettem. Amit nem az Úr ad, azt vajon ki adja? És mindez mire vezet? És milyen úton értem el ezeket és hogyan? Sok embert keserítettem meg, botránkoztattam meg. Az Isten útját jártam, de a magam eszközeivel? Sajnos erről is van már tapasztalatom: hogy igazolhassam magam mások előtt, de végső soron magamat szolgálom ki, hogy nekem jó legyen és kényelmes.
Messze szakadtam, még mindig nincsen békességem. A sok vita, az elégedetlenség, a feszültség érezteti velem, hogy valami nincsen rendben. Messze jutottam az atyai háztól. A magam útját jártam! Ezt a napot azért kaptam, hogy hazainduljak. Itt az ideje a megvallásnak: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és..."
"Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened." (Lk 15,18)
Itt az ideje, hogy hazainduljunk!
Fantasztikus módon tanítgatja az Úr az övéit. Magához térít, új szívet ad, szolgálatba állít, célt tűz ki elénk, és a bejárandó úthoz is minden segítséget megad. Csak őrá kell figyelnünk. Még el is enged, ha "szabadulni" akarunk. Közben mégis addig tisztít, addig farag, amíg használható eszközei nem leszünk azon a helyen, ahova bennünket állított. A családban, a munkahelyen, a gyülekezetben, az életben. Csak meg ne feledkezzünk a célról és az útról.Vajon mennyi idő kell egy hívő ember életében, mire eljut odáig, hogy elfogadja a célt, amelyet az Úr tűz ki elé: hazafelé? Menyi idő kell, míg föladja saját céljait, a saját elképzeléseit arról, hogy ő hogyan lehet boldog, "áldott", hogyan segíthetné meg őt a "Jóisten", vagy adhatna neki szerencsét? Vagy lehet végre önmaga? Menyi idő kell ahhoz, hogy elengedjen mindent, amitől boldogságát, békességét várja, reméli, hogy elfogadhassa Isten áldásait?
Mire eljut odáig, hogy az Úr akarata legyen meg mindenképpen. Mennyi dolgot nyertem meg én is, miközben lelkemben kárt vallottam! Kompromisszumot kötöttem, harácsoltam, elismerést gyűjtöttem, de boldog nem lettem. Amit nem az Úr ad, azt vajon ki adja? És mindez mire vezet? És milyen úton értem el ezeket és hogyan? Sok embert keserítettem meg, botránkoztattam meg. Az Isten útját jártam, de a magam eszközeivel? Sajnos erről is van már tapasztalatom: hogy igazolhassam magam mások előtt, de végső soron magamat szolgálom ki, hogy nekem jó legyen és kényelmes.
Messze szakadtam, még mindig nincsen békességem. A sok vita, az elégedetlenség, a feszültség érezteti velem, hogy valami nincsen rendben. Messze jutottam az atyai háztól. A magam útját jártam! Ezt a napot azért kaptam, hogy hazainduljak. Itt az ideje a megvallásnak: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és..."
Szerző: Endreffy Géza
