Akarom! Kérem!
Augusztus 12.
"Vasvillával nem lehet szilvát aszalni!" Kedvenc régi magyar filmem a Felmegyek a miniszterhez című alkotás, amelynek főhőse, Balogh Bódog (Páger Antal) szavajárása ez, aki miatt a most alakult téesz vezetősége igen nagy gondban van. Ő ugyanis az utolsó egyéni gazda Rendes községben, és amíg nem lép be, nem adhatják a szövetkezetnek a "Száz százalék" nevet. Bódog azonban mindig túljár a beszervezők eszén, akik hol csellel, hol erőszakkal akarják belépésre kényszeríteni.
Pál apostol egy számára ismeretlen gyülekezetnek ír, hogy a Krisztussal és az egymással való még bensőségesebb közösségre "bírja rá" a címzetteket. Mégis, levelének végéhez közeledve egyre kedvesebben szól. Szavai nem puszta udvariasságról árulkodnak, nem is afféle captatio benevolentiae-ve l (a jóakarat felkeltése, a hallgatóság megnyerése) találkozunk, hanem kiviláglik belőlük a türelem és a szeretet.
Az apostoltól vett két rövidke mondat nyomán egy igazi apa képe rajzolódik ki előttünk, aki nem erővel, nem a meggyőzés lehengerlő rétori stílusával zárja levelét, hogy még egyszer jól a hallgatóság eszébe és a szívébe vésse az általa hirdetett evangéliumot, hanem szelíd szóval, kedvességgel, tapintattal, a másik emberre való odafigyeléssel ír.
Tapintatos ugyan, mégis következetes, hiszen elvárásait szelíd szavakba csomagolva adja át az övéinek. S még a mondanivalója is ezzel cseng egybe, hiszen mi mást várna el egy apa a gyermekétől, mint azt, hogy bölcs legyen a jóra és képtelen a rosszra?
Egy kisgyermek jut az eszembe, aki az édesapjával előttem vásárolt a boltban. Az árucikkek között válogatva a következő szavak ütik meg a fülemet: "Azt akarom. Az kell nekem" - toporzékol a kisgyermek, s közben az apja próbálja csemetéjét lehiggasztani és tanítgatni: "Nem >>akarom<<, nem >>kell nekem<<, hanem >>szeretném<<." Milyen ritkán hangzik el ez a szelíd szó nemcsak a kétévesek ajkáról, hanem a felnőttekéről is!
"Hiszen a ti engedelmességetek híre eljutott mindenkihez, nektek tehát örülök. De szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra." (Róm 16,19)
Pál apostol egy számára ismeretlen gyülekezetnek ír, hogy a Krisztussal és az egymással való még bensőségesebb közösségre "bírja rá" a címzetteket. Mégis, levelének végéhez közeledve egyre kedvesebben szól. Szavai nem puszta udvariasságról árulkodnak, nem is afféle captatio benevolentiae-ve l (a jóakarat felkeltése, a hallgatóság megnyerése) találkozunk, hanem kiviláglik belőlük a türelem és a szeretet.
Az apostoltól vett két rövidke mondat nyomán egy igazi apa képe rajzolódik ki előttünk, aki nem erővel, nem a meggyőzés lehengerlő rétori stílusával zárja levelét, hogy még egyszer jól a hallgatóság eszébe és a szívébe vésse az általa hirdetett evangéliumot, hanem szelíd szóval, kedvességgel, tapintattal, a másik emberre való odafigyeléssel ír.
Tapintatos ugyan, mégis következetes, hiszen elvárásait szelíd szavakba csomagolva adja át az övéinek. S még a mondanivalója is ezzel cseng egybe, hiszen mi mást várna el egy apa a gyermekétől, mint azt, hogy bölcs legyen a jóra és képtelen a rosszra?
Egy kisgyermek jut az eszembe, aki az édesapjával előttem vásárolt a boltban. Az árucikkek között válogatva a következő szavak ütik meg a fülemet: "Azt akarom. Az kell nekem" - toporzékol a kisgyermek, s közben az apja próbálja csemetéjét lehiggasztani és tanítgatni: "Nem >>akarom<<, nem >>kell nekem<<, hanem >>szeretném<<." Milyen ritkán hangzik el ez a szelíd szó nemcsak a kétévesek ajkáról, hanem a felnőttekéről is!
Szerző: Asztalos Richárd
