7-BŐL 4 TELJESÍTVE IDÉN JÖN AZ ÖTÖDIK - ORSZÁGOS "JERIKÓ" GYALOGOS ZARÁNDOKLAT




Országos Jerikó gyalogos zarándoklat a magyar nemzet lelki-erkölcsi megújulásáért 2014-2020.

2018. augusztus 15-én elinduló Jerikó zarándoklat határaink mentén ötödik éve fonja körbe imádságban hazánkat.

Az útvonal minden évben meghatározóan ugyanaz, a célok, szándékok minden évben gazdagodnak. Tavaly a család voltak a kiemelt imaszándék, idén emellett az imaélet megerősítése, az Istennel való személyes kapcsolat, a tudatos tanúságtevő keresztény élet van a fókuszban.

Augusztus 15. és szeptember 30. között napi 10-25 km hosszúságú szakaszokra hívunk útitársakat, hogy így átimádkozva adjuk Isten áldó kezébe egész hazánkat. Augusztus 15-én Esztergomból egyik csoport keletre indul Márianosztra irányába, a másik nyugatra Nyergesújfalu felé, és továbbhaladva az országhatár mentén a mellékelt útvonal ütemezés szerint szeptember végén a két csoport Szegeden találkozik, ahol hálaadó szentmisével zárul az éves engesztelés. Az éjszakai állomások előre leegyeztetett településeken vannak. A poggyászokat gépkocsi viszi a következő állomásra.

Ez a missziós szolgálat hazánk gyönyörű tájain vezet, új emberi kapcsolatokkal gazdagít.
Ezen az úton kézzelfoghatóan megtapasztaljuk Isten szerető és gondoskodó atyai jóságát.
Minden nap van szentmise, a Jerikó zarándoklat imafüzetéből közös ima, énekek. Alapélményünk a Krisztusban való öröm, melyet tovább akarunk adni másoknak is.

Hisszük, hogy közbenjárásunkat Isten felhasználja nemzetünk megtisztulására és megújulására, a belső és külső veszélyek elhárítására.


A Jerikó zarándoklat apostoli szolgálat, melyhez nemzetünknek szüksége van útitársakra, imaharcosokra.

Hívunk és várunk minden kedves testvért tetszőleges időtartamra és távolságra, akár egy napra is, bárhonnan becsatlakozva.

Rövidebb, vagy hosszabb szakaszra egyaránt lehet jelentkezni. A több napra vállalkozók jelezzék szándékukat előre telefonon, vagy emailen a szállás biztosítása miatt.

Információk a nyári zarándoklatról, jelentkezés a szervezőknél:





Szervezők:


Nyugati zarándokút: 

Kissné Rózsa Mária 06-30/9945-187
E-mail: zarandoklevel@gmail.com

Keleti zarándokút:
Kiss Zoltán 06-20/556-2840

"mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzetekkel de fölötted ott ragyog az Úr dicsősége megnyilvánul rajtad" Iz 30,2




Watch video!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

PRÓFÉCIÁK A VÉGIDŐKRŐL (Jelenések Könyve) 13. rész - Dér Katalin előadása

Déli közös ima