Napi olvasmányok április 20.szerda
Az Úr igéje egyre szélesebb körben terjedt. Barnabás és Saul feladatuk végeztével visszatértek Jeruzsálemből (ahová az antióchiai testvérek adományait vitték). A Márknak nevezett Jánost is magukkal hozták.
Az antióchiai egyházban több próféta és tanító volt, például Barnabás, a Nigernek nevezett Simon, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes fejedelemmel és Saul.
Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Válasszátok ki Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöltek és imádkoztak, majd rájuk tették kezüket, és útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, és onnan áthajóztak Ciprusba. Szalamiszba érve a zsinagógában hirdetni kezdték a Jézusról szóló tanítást.
ApCsel 12,24-13,5a
Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette:
Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.
Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek.
Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem.
Jn 12,44
Az ősegyház cselekedetei mindig is követendő példaként álltak az Egyház előtt. Ebből áll most is előttünk egy példa.
"Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek..." a Szentlélek indította őket valamire. Ők pedig mielőtt bármit is elkezdtek volna tenni, mit csináltak? "Imádkoztak és böjtöltek". Itt Lukács külön hangsúlyozni akarja a böjt szerepét. Ahogyan Jézus felhívta az apostolok figyelmét a böjt, mint a gonosz lélek elleni fegyver jelentőségére.: "Ez a fajta csak imásdsággal és böjttel űzhető ki."
Mondhatni, napi szinten jelen volt az életükben az ima mellett a böjtölés.
Miért fontos ez?
Ma sokszor úgy tűnik, hogy a templomba járók jelentős része úgy megy a misére, ahogyan szinházba megy az ember.
Jegyet nem kell venni, mert ingyen van, nem viszünk semmit, talán egy pár forintot a perselybe, hogy nehogy megszóljanak, végighallgatjuk a liturgiát, s aztán elégedetten megyünk haza. de nem hoztunk Istennek semmit, és nem viszünk haza sem semmit.
Kereszténynek lenni annyi, mint krisztusinak lenni. Kereszténynek lenni annyi, hogy fokozatosan olyanná válunk, amilyen Krisztus Ő hogyan volt itt a világban?
Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért.”
Vagyis nem kapni akart, hanem adott.
Mi mit hozunk a templomba Istennek? A kéréseinket? A megrendeléseinket?
De mit hozhatunk az Úrnak? Vajon Ő mit kérne el tőlünk? Gondolom olyanokat, amik még elválasztanak Tőle. Megszabadítana a bűneinktől, a bálványainktól, az önző egónk dédelgetett kincseitől, a kisisteneinktől, szenvedélyeintől, rossz szokásainktól.
De meg akarunk-e szabadulni ezektől? Meg akarunk-e térni egészen Istenhez? Rá merjük-e bízni 100%-ban az életünk minden területét?
Ennek a teljes önátadásnak egy reprezentatív megnyilvánulása a böjt. Éhezni és szomjazni akarom az Istent. Lemondást, önmegtagadást viszek az Úr trónusához. Nem azért, hogy ezzel magamat fényezzem, hanem azért, mert Isten mindennél értékesebb, mert kész vagyok mindent odaadni Neki és Érte. Mert ezzel megalázom magam, és felmagasztalom az Istent. Mert a böjt alatt megtapasztalom saját kicsinységemet, sebezhetőségemet, és gyakorolhatom a ráhagyatkozást és az Ő erejét.
A böjtben alávetem a testemet a lélek uralma alá.
Isten azt kéri, hogy a hitéletünk ne "fogyasztás" legyen. A hitéletünk legyen áldozat és szolgálat.
Keressünk és vigyünk minden nap Isten oltárára (karjaiba) ajándékot, legyen az szerintünk bármely csekély.
De ne menjünk üres kézzel Istenhez! Nem lehetünk olyan szegények, hogy ne tudjunk adni valamit Istennek. Ha ezt felfogjuk, és elkezdjük élni, gazdaggá válunk, és megnyílik a kezünk embertársunk felé is. Amen!
Aki bennem hisz, nem énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.
Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek.
Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem.
Jn 12,44
Az ősegyház cselekedetei mindig is követendő példaként álltak az Egyház előtt. Ebből áll most is előttünk egy példa.
"Egy alkalommal, amikor istentiszteletet tartottak és böjtöltek..." a Szentlélek indította őket valamire. Ők pedig mielőtt bármit is elkezdtek volna tenni, mit csináltak? "Imádkoztak és böjtöltek". Itt Lukács külön hangsúlyozni akarja a böjt szerepét. Ahogyan Jézus felhívta az apostolok figyelmét a böjt, mint a gonosz lélek elleni fegyver jelentőségére.: "Ez a fajta csak imásdsággal és böjttel űzhető ki."
Mondhatni, napi szinten jelen volt az életükben az ima mellett a böjtölés.
Miért fontos ez?
Ma sokszor úgy tűnik, hogy a templomba járók jelentős része úgy megy a misére, ahogyan szinházba megy az ember.
Jegyet nem kell venni, mert ingyen van, nem viszünk semmit, talán egy pár forintot a perselybe, hogy nehogy megszóljanak, végighallgatjuk a liturgiát, s aztán elégedetten megyünk haza. de nem hoztunk Istennek semmit, és nem viszünk haza sem semmit.
Kereszténynek lenni annyi, mint krisztusinak lenni. Kereszténynek lenni annyi, hogy fokozatosan olyanná válunk, amilyen Krisztus Ő hogyan volt itt a világban?
Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért.”
Vagyis nem kapni akart, hanem adott.
Mi mit hozunk a templomba Istennek? A kéréseinket? A megrendeléseinket?
De mit hozhatunk az Úrnak? Vajon Ő mit kérne el tőlünk? Gondolom olyanokat, amik még elválasztanak Tőle. Megszabadítana a bűneinktől, a bálványainktól, az önző egónk dédelgetett kincseitől, a kisisteneinktől, szenvedélyeintől, rossz szokásainktól.
De meg akarunk-e szabadulni ezektől? Meg akarunk-e térni egészen Istenhez? Rá merjük-e bízni 100%-ban az életünk minden területét?
Ennek a teljes önátadásnak egy reprezentatív megnyilvánulása a böjt. Éhezni és szomjazni akarom az Istent. Lemondást, önmegtagadást viszek az Úr trónusához. Nem azért, hogy ezzel magamat fényezzem, hanem azért, mert Isten mindennél értékesebb, mert kész vagyok mindent odaadni Neki és Érte. Mert ezzel megalázom magam, és felmagasztalom az Istent. Mert a böjt alatt megtapasztalom saját kicsinységemet, sebezhetőségemet, és gyakorolhatom a ráhagyatkozást és az Ő erejét.
A böjtben alávetem a testemet a lélek uralma alá.
Isten azt kéri, hogy a hitéletünk ne "fogyasztás" legyen. A hitéletünk legyen áldozat és szolgálat.
Keressünk és vigyünk minden nap Isten oltárára (karjaiba) ajándékot, legyen az szerintünk bármely csekély.
De ne menjünk üres kézzel Istenhez! Nem lehetünk olyan szegények, hogy ne tudjunk adni valamit Istennek. Ha ezt felfogjuk, és elkezdjük élni, gazdaggá válunk, és megnyílik a kezünk embertársunk felé is. Amen!
